Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)
Nekrológok
tokát, amelyek 1949-ben történt nyugdíj ázásáig a fő feladatot jelentették. Gondolt a levéltár technikai fejlesztésére is. A foto-műhely nagyarányú fejlődését ő indította el. Nagy műveltségű, szívélyes modorú ember volt, aki munkatársai fejlődését segítette, gondjaikban osztozott, megnyerte tiszteletüket és szeretetüket, amit halála után is megőriznek. Ember Győző LK, 1966.1. sz. 174. p. Jenei Károly (1903-1983) 1983. április 25-én örökre eltávozott körünkből egy köztiszteletnek örvendő kedves kollégánk, akinek közvetlen egyszerűsége, mindenkor segítőkész embersége csak fokozza az elvesztésén érzett mély fájdalmat. Jenei Károlynak küzdelmes sors jutott osztályrészül. A súlyos anyagi gondokkal küzdő, sokgyermekes szobafestő segéd fia már nagyon fiatalon megismerte a gyermekmenhelyek sivárságát, a nevelőszülők gondozására utalt kiskorúak életét. A „szerencse” - ha vele kapcsolatban erről egyáltalán beszélhetünk - akkor mosolygott rá, amikor képességeit felismerve a debreceni gyermekmenhely igazgatósága beíratta a Nagykállói Állami Gimnázium első osztályába. A sors kegye ezzel ki is merült, mert a fiatal fiú a továbbiakban csak magántanulók korrepetálásával, a nyári szünidőkben vállalt mezőgazdasági munkákkal tudta magát fenntartani, a II—VI. osztályt elvégezni. Középiskolai tanulmányainak befejezésére, az érettségi bizonyítvány megszerzésére már csak úgy kerülhetett sor, hogy 1921-ben Egerben papnövendék lett. A teológia első évfolyamának elvégzése után kilépett a papi szemináriumból. Az 1928-ban megszerzett államtudományi doktorátus birtokában a Debreceni Egyetem gazdasági hivatalában, majd az Egyetem könyvtárában raktári segédmunkásként, később napidíjasként eltöltött évek következtek. Családi tragédiákkal terhes, nyomasztó anyagi gondok között átvészelt esztendők után 1939-ben kezdte meg az akkor 36 éves Jenei Károly a levéltári szolgálatot. Az 1939. március 1-i hatállyal kelt, Fejér megyei főlevéltámokká történt kinevezése egy életre szólóan vállalt hivatás első dokumentuma lett. Az ő elévülhetetlen érdemének tudhatja be a magyar levéltárügy, hogy 1944 végén a Székesfehérvári Levéltár egyes értékes gyűjteményei elkerülték az országból nyugatra hurcolt anyagi és szellemi javak sorsát. Ha az élet forgandósága folytán az elkövetkező három évtized alatt változtak is munkahelyei (Budapesti 2. sz. Állami Levéltár, Nyíregyházi Állami Levéltár, Központi Gazdasági Levéltár, Magyar Országos Levéltár), a levéltárügy iránti elkötelezettsége változatlan maradt. Mi néhányan, akiknek alkalmunk volt őt a Központi Gazdasági Levéltárban, majd a Magyar Országos Levéltár IV. osztályán munkatársként és vezetőként megismerni, szerencsésnek mondhatjuk magunkat. Szerencsésnek, mert együtt dolgozhattunk egy szakmai féltékenységtől mentes, imponáló tudását és tapasztalatait magától értetődően továbbadó kollégával, mert beosztottjai lehettünk egy igényes szakmai munkát követelő, de rangbéli elsőségét nem parancsolással, hanem szakismerettel és példamutatással bizonyító vezetőnek. Jenei Károly volt az, aki a hagyományos levéltári profilban újnak számító vállalati és pénzintézeti iratanyag valóban tudományos igényű középszintű rendezésének és szerkezeti felépítésének alapelveit kidolgozta, majd azokat a mindennapi gyakorlati munkában kezdettől fogva következetesen érvényesítette. Volt közvetlen munkatársai számára még a mai napig is bizonyos értelemben talány, hogy hol, miként és mikor szerezte meg ezt a korábbi munkájától eltérő újszerű és sokrétű gazdasági ismeretanyagot. A lényeg azonban az, hogy megszerezte, arról pedig, hogy milyen fokon alkalmazta, szemléltetően tanúskodnak az 174
