Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)
Nekrológok
két testes kötetet bocsátott ki. Egy évtizeddel később Kolozsváron, a 80. születésnapra magyar és román pályatársai állítottak össze újabb impozáns kötetet. Az évek múlásával Jakó Zsigmond munkakedve semmit sem csökkent, sőt kis túlzással akár azt is mondhatjuk, hogy 1990-től jelentek meg újabb alapvető munkái. 1990-ben rendezte sajtó alá munkásságának egyik talpkövét: a kolozsmonostori konvent 1289-1556 közötti időkből megmaradt jegyzőkönyveit, majd 1997-ben látott napvilágot talán legnagyobb vállalkozása, a középkori Erdély teljes forrásanyagát feldolgozó Erdélyi Okmánytár első kötete. Inspirálója volt az erdélyi fejedelmi (királyi) könyvek feldolgozásának. Az okmánytár második kötete 2004-ben immár a Magyar Országos Levéltár kiadásában jelent meg: ez is jelezte, hogy a levéltárat kutatóként évtizedeken át látogató Jakó Zsigmond milyen szoros kapcsolatot ápolt egykori munkahelyével. A sors igazságtalansága, hogy az Erdélyi Okmánytárnak éppen az ő közreműködésükkel elkészült, immár nyomdakész, harmadik kötetének megjelenését nem érhette meg. Ám, ami a legfontosabb volt számára, ezekben a munkákban ismét tanítványok vették körül, akik minden bizonnyal folytatói lesznek Jakó professzor munkásságának. Jakó Zsigmond halálával a háború előtti tudós generáció utolsó tagja távozott közülünk. Földi porhüvelyét a kolozsvári házsongárdi temető hantjai takarják, de szelleme egyformán jelen van a Szamos és a Duna partján. Gecsényi Lajos LK, 2008. 399-401. p. Jakovlev Leonyid Ivanovics (1913-1975) Megrendüléssel értesültek azok a magyar levéltárosok, akik az elmúlt két évtizedben kapcsolatban álltak a Szovjetunió Minisztertanácsa mellett működő Levéltári Főigazgatósággal, volt helyettes vezetőjének, Leonyid Ivanovics Jakovlevnek, a történelemtudományok doktorának hirtelen elhunytáról. Mindössze 62 éves volt, még alkotó erejének, képességének teljében ragadta el a halál. A magyar állami levéltárakat 1955-ben látogatta meg először. Az akkor kialakult kapcsolatból fejlődött ki 1957 után az alkotó együttműködés, amely számos központi és vidéki szovjet és magyar levéltára szélesedett ki. Azokhoz a szovjet levéltári vezetőkhöz tartozott, akik őszinte lelkesedéstől fűtötten keresték a szovjet-magyar forradalmi kapcsolatok feltárásának módjait és lehetőségeit. Ez összhangban állott az SZKP KB ezirányú törekvésével, amely találkozott az MSZMP KB támogatását élvező kezdeményezésünkkel, hogy közös erővel tárjuk fel a magyar internacionalistáknak Szovjet-Oroszországban, az orosz internacionalistáknak pedig Magyarországon betöltött történelmi szerepére vonatkozó forrásokat. Az 1961-ben kezdődő szovjet-magyar közös vállalkozásban szovjet részről az SZKP KB mellett működő Marxizmus-Leninizmus Intézet, a Szovjetunió Minisztertanácsa mellett működő Levéltári Főigazgatóság, magyar részről a Párttörténeti Intézet, a Levéltárak Országos Központja és a Hadtörténeti Intézet vett részt. Az anyaggyűjtés, a szerkesztői munka a szovjet Levéltári Főigazgatóság kiadványi osztályán összpontosult. Évekig élveztük közös ügyünk érdekében végzett tudományos munkánk folyamán Jakovlev elvtárs messzemenő gondoskodását, támogatását és - mint a kiadványok szerkesztő bizottsága tagjának - alkotó közreműködését. Az így kibontakozó szovjet-magyar történész és levéltáros együttműködésnek megfogható eredményei vannak. Elég, ha utalunk a „A magyar internacionalisták a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban és a polgárháborúban”, valamint, az „Orosz internacionalisták a 169
