Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

га, egyszakos történésznek. Tanárai közül Sinkovics István, Gyóni Mátyás, Lederer Emma és kiváltképpen Szabad György professzorok egyéniségét, oktatói munkáját idős korában is meghatározónak tartotta. 1956-ban kitűnő minősítéssel diplomázott. A levéltár szakot 1958- 1961 között, már munka mellett végezte el. Első és egyetlen munkahelye a Soproni Levéltár volt, amelyben 1956-tól 1992-ig dolgozott, és valamivel több, mint három évtizedig annak az igazgatója volt.

Az egyetemi tanulmányok után, 1956 novemberében a Levéltárak Országos Központja Sopronba, az akkori Soproni Állami Levéltárba helyezte segédlevéltárosként, majd 1961. november 1-jén kinevezést nyert a Soproni Levéltár igazgatói tisztjére. Ez az esztendő magánéletében is jelentős fordulatot hozott: 1961-ben megnősült, feleségül vette a csallóközi családi gyökerekkel is rendelkező hű társát, Nagy Anna tanítónőt. Két gyermekük pálya- orientációját meghatározta a szülői minta; az 1962-ben született Zoltán ma informatikus, tanszékvezető egyetemi docens, míg az 1967-ben született László klasszika-filológus.

Horváth Zoltán levéltárosi, intézményvezetői időszaka a folyamatosan raktári gondokkal, gyakran létszámhiánnyal küzdő Soproni Levéltár életében a szakhivatalból tudományos intézménnyé válás periódusa volt. Erről az időszakról, a közel három évtized szakmai munkájáról, Horváth Zoltán nyugdíjba vonulása alkalmával, a Soproni Szemle 1992. évfolyamában részletesen beszámolt. Egy interjúban úgy emlékezett vissza, hogy az intézmény ún. aranykora 1968-tól, a tanácsi fenntartásba kerüléstől kezdődött el. A levéltár 1976-ig Győr- Sopron megyei 2. sz. Levéltár néven teljességgel önállóan, ez évtől pedig pénzügyi önállóságát elveszítve, de szervezetileg önállóan működött 1983. január 1-jéig, a megyei Levéltári Igazgatóság szervezeti keretébe integrálásig. Horváth Zoltán intézményvezetősége idején a levéltár iratállománya, dolgozói létszáma jelentősen gyarapodott, intézményvezetőként mindent elkövetett Sopron város és az egykori vármegye történetivé érett iratanyagának a megmentéséért, levéltári őrizetbe kerüléséért. A raktárkapacitás 1983-ban, a Lackner Kristóf utcai volt moziépület megszerzésével bővült. A szűkös pénzügyi lehetőségek közepette infrastrukturális fejlesztések történtek. így vezetői évei során, 1973-1975 között filmlaboratóriumot és könyvkötő műhelyt szerelt fel.

Horváth Zoltán igazgatóként mindig elkötelezetten szállt síkra a helyi identitás, a történeti tudat megerősítéséért. Ennek elérése végett a Soproni Levéltár egyedi gazdagságú iratanyagát mind a város nagyközönsége, mind diáksága számára kiállítások, speciális foglalkozások keretében ismertette meg. E tevékenység egyik első eleme a még 1962-ben megrendezett megyetörténeti kiállítás volt. 1970-ben kezdődött el a megyeháza első emeletén az állandó kiállítási részleg kialakítása, ami 1973. július 1-jén nyílt meg, akkoriban évi 2500-3000 látogatót fogadott. Horváth Zoltán fontosnak tartotta a helytörténeti ismeretek iskolai oktatásba integrálását. 1973-tól közel két évtizeden keresztül heti 2-2 órában helytörténeti szakkört vezetett általános- és középiskolások számára. Ugyancsak fontosnak tartotta a szakszerű várostörténeti alapokon nyugvó turisztikát. Ezért a levéltári könyvtárban idegenvezető klub számára foglalkozásokat tartott. Aktív, tevékeny résztvevője volt Sopron város közéletének; legismertebb talán a városcímer vitájában való határozott részvétele, állásfoglalása volt.

Horváth Zoltán történetkutatói munkássága döntően a polgárosodás kori Sopronhoz, és a történeti vármegyéhez kapcsolódott. 1957-től publikált szaktanulmányokat országos és helyi szakmai folyóiratokban, tagja volt a Soproni Szemle szerkesztőbizottságának. A város és társadalma polgárosodásáról szóló adatgazdag tanulmányainak jelentős része e folyóirat

156