Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)
Nekrológok
rozta. A Magyar Nemzeti Múzeum önkormányzati szervezetébe osztott gyűjtemények, múzeumok és könyvtárak ugyanis tudományos intézetek, az Országos Levéltár viszont elsősorban közhivatal: bekapcsolódik az államgépezet munkájába, az általa adott szakvéleményeken hatóságok döntése nyugszik. Sok nehézséget okozott a közhatósági levéltárak és irattárak ügyének rendezetlensége is. Ezek fölött a vallás és közoktatásügyi miniszterre ruházott állami felügyelet gyakorlásában - nyilvánvalóan a végleges megoldás előkészítése céljából - az 1929: XI. te. a Magyar Nemzeti Múzeum Tanácsának juttatott szerepet, vagyis az önkormányzat igazgatására rendelt tudós testületnek, holott a vidéki levéltárakban és irattárakban felvetődő kérdések túlnyomó többsége gyakorlati közigazgatási természetű. Miután azonban a Tanács, mint általában minden tanács, már csak jellegénél fogva sem alkalmas felügyelet gyakorlására - ennek gyakorlati felismerése, hogy amikor gyors és érdemi intézkedésekre volt szükség, a vallás- és közoktatásügyi miniszter a Magyar Nemzeti Múzeum Tanácsának megkerülésével közvetlenül az Országos Levéltár főigazgatója útján kívánta gyakorolni főfelügyeleti jogát -, a tulajdonképpeni teher az Országos Levéltárra hárult. Ez a feladat pedig a vele lépést nem tartó tisztviselői létszám mellett sajátos feladatai rovására erősen megterhelte az Országos Levéltár ügyvitelét. Herzog megkezdte a végleges rendezés előkészítését, de mivel nem látott olyan megoldást, ami levéltári felfogásával és az adott keretekkel összeegyeztethető lett volna, szívesebben visszahúzódott az előrelátott összeütközések elől. Ugyanígy nem érte meg a magyarországi levéltárak másik fontos csoportjának, a káptalanok és a konventek hitelére bízott országos levéltárak ügyének megnyugtató megoldáshoz juttatását. Élete utolsóelőtti évében kinevezték ugyan a hiteleshelyi levéltárak országos főfelügyelőjévé, Kollányi Ferencnek több mint másfél évtized óta gazdátlan örökébe, de akkor már csak arra jutott ideje, hogy az előkészületeket megtegye a felügyelet tényleges gyakorlásához. Maradandóbb eredményeket jelent főigazgatósága a magánlevéltárak védelmében. Minden érdemes magánlevéltárra kiterjeszkedő általános megoldást nem hozott ugyan, de azzal is hasznos szolgálatot tett, hogy több értékes magán (különösen családi) levéltár anyagát vette át megőrzésre a tulajdonjog érintetlenül hagyásával. Sok kintlévő, nehezen hozzáférhető magánlevéltár iratairól pedig az eredetivel csaknem egyenértékű fényképmásolatot készíttetett, megvetve ezzel az Országos Levéltár fényképgyűjtemenyének alapját. A Magyar Nemzeti Múzeum önkormányzatában a levéltárügyön túlmenően is fontos szerep várt rá: az önkormányzat kereteibe tartozó intézmények együttműködésének biztosítása. Az 1934: VIII. te. életbelépése után, 1935. július 1-jével, ugyanis a Magyar Nemzeti Múzeum ügyvezető alelnökévé választották, és e tisztséget élete végéig az összes érdekeltek megelégedésére látta el. Minden tisztség, minden megbízatás megbecsülése volt annak a feltűnésnélküli lelkiismeretes munkának, amely helyet biztosít számára a magyar levéltárügy történetében, egyúttal azonban jóvá nem tehető módon elvonta - sokszor fájt is neki - kedves levéltári és irodalmi feladataitól. Neki ugyanis nem adatott meg az, ami Károlyi Árpádnak, hogy a levéltárigazgatásban szétaprózott évek után visszatérjen félbe maradt munkáihoz és még hosszú ideig ezeknek, élhessen. Herzog olyan felépítésű volt, hogy hivatali pályája végén, mint aki kötelességét teljesítette, megállott testének fáradt gépezete. A magyar levéltári szervezet legmagasabb őrhelyén is ugyanaz maradt, aki kezdettől fogva volt: szerény és mértéktartó. A tudást, amit évtizedek munkájával gyűjtött, nem rejtette el, mint a bibliai szolga a reábízott értéket, boldog volt, ha valakinek adhatott belőle. A hozzá közelállókról tudta, mivel foglalkoznak, milyen tárgyban kutatnak, s anyaggyűjtése közben 149
