Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)
Nekrológok
Fekete Nagy Antal életétől elválaszthatatlan volt az Országos Levéltár, amely nemcsak a gondjaira bízott levéltári anyagot őrzi meg, hanem mindazok emlékét is, akiknek neve az általuk végzett eredményes munka révén összeforrt a levéltári anyaggal. Borsa Iván LK, 1969.1. sz. 193-194. p. Ü Július 18-án a törökbálinti temetőben búcsúztunk el tőle, az embertől, a baráttól, a kartárstól, akinek egész élete a magyar levéltárüggyel, szorosabban az Országos Levéltár iratanyagával fonódott össze. Amikor a Bécsi Magyar Történeti Intézetben töltött esztendő után - amelynek során a bécsi egyetem hallgatója volt, s elmélyülő levéltári kutatómunkát is végzett - 1926-ban hazajött, a Magyar Nemzeti Múzeum levéltári osztályára került s két évvel később az Országos Levéltárhoz. Nyolcgyermekes, szegény földművelő családból hozta magával azokat a szellemi képességeket, amelyekkel ismertté tette nevét a magyar történettudomány művelői között. A magyar középkor volt az, amely életmunkásságát betöltötte; a Mohács előtti Magyar- ország települési problémái, a fennmaradt írásos dokumentumok összegyűjtése és közkincs- csé tétele. A Szepesség területi és társadalmi kialakulásáról írt munkája (1934—) általános elismerést aratott, a különböző oklevélkiadásokban való tevékeny, s nem egyszer döntő jelentőségű részvétele pedig nagy paleográfiai ismereteiről tetetek tanúbizonyságot. A Pod- maniczky Okmánytár, a Documenta historiam valachorum in Hungária illustrantia usque ad annum 1400, s a Temesi bánságról kéziratban maradt forráskiadványa bizonyítják ezt legjobban. Emellett folytatta Csánki Dezső nagyszabású, történeti földrajzi munkáját s 1941-ben jelent meg Trencsén megyéről készült összeállítása, amely a magyarországi településtörténet kutatóinak mindenkor kézikönyve lesz. Nagyszámú kisebb tanulmánya is alapos történészi felkészültségről tanúskodik, s ezt ismerte el a Budapesti Tudományegyetem Bölcsészeti Kara, amikor 1937-ben magántanárrá képesítette. Mint levéltároshoz, a családi levéltárak álltak hozzá a legközelebb. Nemcsak hivatali beosztásánál fogva, hanem azon túlmenően is a magánlevéltárak kialakulása, fejlődése és szerkezeti problémái. A Levéltári Közleményekben a Malonyay, Petróczy, Rudnyánszky családok levéltárairól irt ismertetései mutatják ezt legjobban. Amikor a harmincas években az Országos Levéltár áttért a családi levéltárak tárgyi csoportokba történő rendezésére, az ő irányításával egymás után készültek el a családi levéltárak áttekintő jegyzékei, amelyek közül az Orczy család anyagáról szólót később ő készítette elő sokszorosításra is. A családi levéltárak rendszereinek, jelzetelési módozatainak tökéletes ismerete tette lehetővé, hogy a harmincas évek végén megkezdje az ún. Múzeumi Törzsanyag évrendezett iratainak családi levéltárakra való bontását. Ez a munka a második világháború következtében félbeszakadt, eredményei pedig - sajnos - nagy részben megsemmisültek. A levéltári források feltárásának szükségessége késztette, hogy tevékenyen közreműködjék az Országos Levéltáron kívül őrzött 1526 előtti oklevelek filmrevételi munkájában is. Hivatali pályáját a második világháború zűrzavarai kettétörték, de nem tudták megtörni a magyar múlt és annak írásos emlékei iránti szeretetét. Visszajött abba az Országos Levéltárba, amely pályája kezdetén az éltető erőt, a segítséget és támogatást nyújtotta felfelé ívelő tudományos és levéltárosi pályájához. 1960-ban történt nyugdíjaztatása után is fáradhatatlanul - betegségében is - vissza-visszajárt az Országos Levéltárba, lelkiismeretes pontossággal dolgozva a Zsigmondkori Oklevéltár készülő kötetén s az utolsó években annyira szívéhez nőtt témán, az 111
