Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

1514. évi parasztforradalom okmánytárán, amely történelmünk e nagy eseményének számos eddig ismeretlen mozzanatát tárja fel, - de ennek megjelenését már nem érte meg. Bízunk abban, hogy munkáját hivatott és kegyeletes kezek nem fogják veszendőbe engedni.

Bakács István LSZ, 1969. 3. sz. 807-808. p.

Főglein Antal (1876-1964)

1964. február 6-án őszinte részvéttel kísértük utolsó útjára dr. Főglein Antal ny. országos főlevéltámokot, a magyar levéltárosok egyik nestorát, folyóiratunk régi, kiváló munkatársát. Magas kort ért, életét a 89. év küszöbén fejezte be, távozása mégis váratlan veszteségnek tűnik, s halálát különösen azok fájlalják, akik a múltban még vele együtt dolgozhattak.

Akik vele együtt szolgáltunk, őszinte kegyelettel emlékezünk meleg szívére, mindig segíteni kész, kedves, derűs egyéniségére, a szeretette, türelemre és jóságra, mellyel minket, akkori fiatalokat, az indulásnál munkánkban támogatott, mellyel hosszú hivatali pályáján gyűjtött ismereteit, gazdag levéltári tapasztalatait önzetlenül átadni törekedett. E hosszú hivatali pálya több mint négy évtizedet fogott át. Főglein Antal 1896-ban lépett először közalkalmazásba, mint Pest megye közigazgatási gyakornoka. Majd katonai szolgálat s egyetemi tanulmányok után 1904-ben Baranya megye allevéltárnoka lett. Ettől kezdve - az első világháborúban töltött nehéz éveket nem számítva - 35 esztendőn át szolgálta a magyar levéltárügyet, egész életét jellemző példamutató kötelességtudással. Ismereteit a megyei levéltárakban alapozta meg: Baranya megyében, majd Zólyom megyében, ahová csakhamar átkerült, s melynek levéltárnokaként, majd főlevéltárnokaként oly eredményes munkát végzett, hogy arról - tudomásunk szerint - a levéltár mai kezelői, a szlovák kartársak is nagy megbecsüléssel emlékeznek meg. A háború után, 1920-ban, már mint nagytudású szakember, Budapesten, az Országos Levéltárhoz kapott beosztást, ahol 1939-ig, nyugdíjazásáig dolgozott, kiváló hozzáértéssel és a hivatás szeretete által fűtött teljes odaadással. De e páratlan szorgalmú, dolgos élet emlékét nemcsak a hivatalban végzett munkája őrzi, még maradandóbban fenntartják azt sok évtizedes kutatásai alapján készült értékes cikkei, gondos tanulmányai. Tudományos munkássága szorosan kapcsolódott levéltári hivatásához. Legtöbbet s legnagyobb szeretettel a megyei levéltárakkal foglalkozott, ahonnan pályája kiindult. Több megyei levéltárról készített alapos, részletes ismertetést, s egymáshoz illeszkedő tanulmányok sorozatában feldolgozta Magyarország megyei levéltárainak történetét, keletkezésüktől az 1848-49. évi átalakulásig, majd további sorsukat a szabadságharc utáni önkényuralom idején. Más cikkel a feudáliskori vármegye egyes intézményeit ismertetik, a megyei apparátus kialakulásába és működésébe engednek betekintést. De foglalkozott a II. József-kori országos összeírással s a történettudományhoz kapcsolódó segédtudományokkal is. Tudományos munkásságának számos kisebb cikken kívül közel 20 nagyobb tanulmányt köszönhetünk, a tárgy alapos ismeretére valló, gondos kutatással készült, maradandó értékű műveket. S ezek sorát nyugdíjba vonulása után, hajlott korában is tovább gyarapította, legutolsó tanulmányát messze 80-ik évén túl, a közelmúltban jelentette meg. Kitartó, szorgos munkájának, mely egész életét kitöltötte, csak az élet elmúlása vethetett véget. Most lezárult ez az értékes, harmonikus élet, tiszteletre méltó, rokonszenves egyénisége eltávozott közülünk, de nevét fenntartják művei, s emlékét szívünkbe zárjuk, akik őt ismertük.

Varga Endre LK, 1964.1. sz. 140. p.

112