Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

A hadifogságból hazatérve Csóton szerelt le 1920. december 23-án. A következő évben, 1921. augusztus 24-én a Székesfővárosi Levéltárban ideiglenes hivatalnok lett, majd nem sokkal ezután kinevezték. Az Országos Levéltárhoz 1923-ban került, mint országos allevél- tárnok. Először a Kancelláriai Levéltár anyagában dolgozott, de innen kevés idő eltelte után a Levéltár könyvtárába került, ahol mintegy 15 évig dolgozott. Itt kezdődött páraüan történetiturkológiái munkássága.

Németh Gyula professzornak, a Bölcsészettudományi Kar Török Tanszéke vezetőjének támogatásával lehetősége nyüt arra, hogy a bécsi egyetemen Friedrich Kralitz mellett török paleográfiai tanulmányokat folytasson. Bécsből visszatérve szisztematikus gyűjtőmunkába kezdett: a magyarországi levéltárakban őrzött hódoltságkori török nyelvű forrásokat kutatta fel. Később az Országos Levéltár támogatásával külföldi levéltárakban végzett kutatómunkát. Az általa feldolgozott török forrásokról készített regesztáit 1924 és 1935 között a Levéltári Közleményekben hozta nyilvánosságra.

1926-ban az Országos Levéltár főigazgatójának támogatásával adta ki alapvető művét: Bevezetés a hódoltság török diplomatikájába - a török paleográfia oktatása céljából. Az Eszterházy család levéltárának török nyelvű iratait 1932-ben publikálta. Ezenkívül több tanulmányt irt hazai és külföldi tudományos folyóiratokba: Magyar Nyelv, Körösi Csorna Archivum és Belleten stb. 1935-ben országos levéltárnokká nevezték ki. 1939. február 1-től a budapesti Tudományegyetem Török Tanszékére került. Új beosztásában sem szakadt el teljesen az Országos Levéltártól. A főlevéltárnoki cím elnyerését (1941) 1942. december 31-én az országos főlevéltárnoki kinevezés követte. Már nemzetközileg elismert tudós volt, amikor 1940-ben az esztergomi szandzsák török összeírásait megjelentette a Történettudományi Intézet támogatásával. Az 1944-ben megjelent „Budapest a török korban” c. műve az egyetlen, amely az egész hódoltsági kor összefoglalását kísérelte meg. A felszabadulás után, 1948-ban a Budapesti Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán tanár lett. Az Országos Levéltártól való megválása csak hivatalos volt, mivel munkásságában továbbra is a Levéltárra támaszkodott. Ekkor látott hozzá régi tervének megvalósításához, a magyar vonatkozású török nyelvű forrásanyag mikrofilm gyűjteményének létrehozásához. Ezt a munkát a Levéltárral közösen végezte el. Munkájának eredményeként mind az Országos Levéltárban, mind az egyetemi Török Tanszéken a fellelhető magyar vonatkozású török forrásanyag fotókópiái szinte a teljes anyagot magukban foglalják. Legjelentősebb műve - Die Siyäqat-Schrift in der türkischen Finanzverwaltung - 1955-ben jelent meg; ezért és egész munkásságáért kapta a Kossuth-dijat. Az itthoni elismerés mellett külföldön is kitüntetésben részesült: 1954-ben Ankarában a Török Történeti Társulat tiszteletbeli taggá avatta. A következő időszakban az Acta Orientalia Hungarica c. akadémiai folyóiratban irt több forrásfeldolgozó tanulmányt, valamint a budai török vámnaplókról jelent meg műve. Az utóbbi években rosszabbodó egészségi állapota ellenére töretlen szorgalommal végezte egyetemi oktató munkáját, majd nyugdíjazása után nagy energiával készítette elő közlésre a hatvani szandzsák összeírását és a perzsa paleográfia tankönyvének szánt, hatalmas összefoglaló munkáját. Bár szervezete évek óta küzdött a betegséggel, elhunyténak híre mégis váratlanul sújtotta egykori pályakezdő társait, tanítványait, ismerőseit. Emlékét őszinte kegyelettel, munkájának folytatásával őrizzük.

Vass Előd LSZ, 1969. 3. sz. 805-806. p.

109