Kodolányi János (Székesfehérvár, 2002)

sunkróX. A Sorsunk 1941-ben indult, s tevékeny korszaka (érthető okokból) a háború végével meg is szűnt. A Sorsunk nem volt pártpolitikai értelemben népi lap, köteteiben mégis megértő otthonra talált valamennyi népi író. A lap irányának ilyen alakulása elsősorban a szerkesztő, Várkonyi Nándor érdeme. Várkonyi neve nem ismeretlen azok előtt, kik a népi irodalom sorsát ez idő­ben figyelemmel kísérték. Ennek a mozgalomnak két legjelentősebb iroda­lomtörténeti és kritikai fegyverténye az ő nevéhez fűződik: A modern magyar irodalom (1928) és Az újabb magyar irodalom története (1942) című munkái az érdeklődő közönség számára ugyanolyan eszméitető hatásúak voltak, mint Kodolányi vagy Németh László elméleti írásai. Összefoglaló - történeti és kritikai - módszerrel Várkonyi értékelte első ízben a népi irodalom céljait és eredményeit. Művei már csak azért is jelentősek, mert nyoma sincs bennük a kortárs elfogultságainak és elhamarkodott ítéleteinek. Egyes aránytalanságai sem bántók vagy felületesek, inkább a túlságos közelség természetes okaival magyarázhatók. ítéletein ma sem kell változtatnunk, legföljebb néhány általá­nosító megjegyzésének élét kell kissé tompítanunk. A Várkonyi Nándor szer­kesztette Sorsunk a népi irodalom alakulásának hű és vonzó tükre, színvonala magas, anyaga mindig érdekes. Ha füzeteit lapozgatjuk, olyan érzésünk tá­mad, mintha a reformkor valamely régi, híres irodalmi orgánumának kötetei­vel ismerkednénk. Valóban, irodalmi termés, és egyéniségek dolgában igen gazdag kor volt ez, ha minden jelentősebb alakját meg akarnók említeni, szétfeszítené érteke­zésünk szűk kereteit. Mégis szólnunk kell a másik táborról is, a népiek ellen­lábasairól, az „urbánus"-nak nevezett írói csoportról. A népi-urbánus vita csak a háborús esztendőkben öltött ugyan figyelemre méltó arányokat, de ahogy a népi mozgalomnak, ennek is voltak kezdetei. Ezek a kezdetek az első háború utáni esztendők „Nyugat"-jához vezetnek vissza bennünket. A nagy múltú folyóirat, Ady nemzedékének szócsöve, ekkor már elvesztette forradalmias jellegét, jelszavai lassanként akadémikus higgadtságot árultak el, s ahogy növekedett a népi irány súlyban és tartalomban, úgy szorult a „Nyugat" egyre inkább védekezésbe. Mindebben nagy része volt a későbbi szerkesztőnek, Babits Mihálynak. Kosztolányi ugyan még Babitsnál is „urbá­nusabb" volt, mégis, minthogy tevékenységét nem kötötte egyetlen folyóirat­hoz, s aránylag korán meg is halt, szerepe e nagy vitában nem volt lényeges. Annál inkább Babitsé: őt nemcsak kétségtelen tekintélye és a kortársainak egybehangzó tanúsága szerint egyszerre nyugtalanító és vonzó egyénisége,

Next

/
Thumbnails
Contents