Kodolányi János (Székesfehérvár, 2002)

Gerhardus fráter kimerülten, szükséges eszközök híján, már csak az isteni kegyelemben bízva vándorolnak a sivatagban messzi és bizonytalan céljuk felé, egy egész fokkal magasabban állnak, mint a regény többi része. Julianust sehol sem érezzük annyira közel magunkhoz, annyira egy testvérnek velünk, mint éppen ekkor, mikor már csak ember, csak küzdő, szenvedő és bízó lélek, ruhája leszakad, saruja elkopik, étele-itala nincs, ereje már-már cserbenhagyja, társa megbetegszik, meghal, s ő magára marad egy idegen, ellenséges világban. Gerhardus gyónása a sivatagban a regény tetőpontja: az ő erőtlen ajkával maga az író vall apja ellen elkövetett vétkeiről. Megindultságunk csak növekszik, mikor látjuk, hogy a középkor keresztény szelleme Kodolányinak nemcsak írói eszközeit és talentumát hatotta át, hanem lelkét és lelkiismeretét is. Tragikus ez a jelenet, de fölemelő is, valósággal megtisztulunk általa, és megtisztul a regény levegője is; nyomasztó érzéseink egy csapásra megszűnnek, s most már felszabadultan, bizakodva, csaknem vidáman követjük tovább útján a győzhetetlen és szeretett hőst, Julianus testvért. Stílusról és nyelvről talán szükségtelen külön is szólnunk; csak ismételnünk kellene, amit A vas fiainak és Boldog Margitnak elemzése során a maga helyén már elmondottunk. Ahogy az imént idézett regényrészletekből is láthatjuk, ez a stílus és nyelv szigorúan kötött, de gördülékeny, sőt szárnyaló egyszerre, már-már kimért ütemre, valami titkos belső zenére lejt, - a művészi magyar próza önkéntelen, sajátos ritmusa ez. A mű szerkezetében, belső ökonómiájában azonban már megjelennek bizonyos hiányosságok: a különböző élmények, események elmondásakor az író már nem mindig tartóztatja meg magát, és nem mindig ügyel a való arányok megóvására. Nemritkán bőbeszédűvé, terjengőssé válik, - mintha túlságosan gyönyörködnék tárgyában és alakjaiban, vagy szubjektív tekintetek, érzelmi okok gátolnák az idejében való továbbhaladásban. Gyakran érdektelen vagy nem jelentős mozzanatok kötik le megokolatlanul hosszú ideig, s a fegyelmezett, üdvös korlátok közé szorított elbeszélő modornak ezeket a sűrű „megereszkedéseit" csak nehezen felejtetheti végül is a teljes mű kedvező összhatását. Az Árpád-kori trilógia kötetei -A Vas fiai, Boldog Margit, Julianus barát - Kodolányi második nagy alkotó-periódusának gyümölcsei. Az első az ormánsági regények esztendőire esett, a harmadik - és legjelentősebb - csak egy világ összeomlása, a vesztett háború után következik majd el. Ezeket a teremtő szakaszokat átlag tíz év választja el egymástól. Az első: 1924—1926-ig, a második: 1936—1938-ig, a harmadik: 1948-tól máig. Könyveit feltűnő termé4^ 82