Kodolányi János (Székesfehérvár, 2002)

zellált nyelv, a magyar beszéd lelkének megragadása tekintetében a Boldog Margit elsőrangú alkotás, ebben Kodolányi most is verhetetlennek bizonyul, mint legsikerültebb munkáiban. A regény végső jelenetében képességei ismét kulimálnak: Margit halálának leírásában az egyszerű elbeszélő hang és megható tárgyilagosság uralkodik. A halál Kodolányi művészetének egyébként is nagy ihletője: az élet örök tényei - születés, szerelem, halál - gyakran legszebb lapjait sugalmazzák. Ha A vas fiai és a Boldog Margit az irodalmi szóhasználat értelmében személytelen alkotások, az Árpád-kori trilógia harmadik, befejező része, a Julianus barát megint „önéletrajz", a műfaj legnemesebb terméke: fejlődésregény. A fejlődésregénynek két változata ismeretes: az író korában játszódó történet, ennek világirodalmi példája Gottfried Keller Zöld Henrikje, a másik a történelmi miliőbe helyezett virtuális önéletrajz, egyik legszebb és legismertebb ilyen alkotás Thackeray Esmond Henrikje. E Henrikek nemcsak abban különböznek más regényhősöktől, hogy személyükben könnyen felismerhetők az író vonásai, hanem abban is, hogy az életrajzi keretben az események és élmények pontos, hiánytalan rajzánál fontosabb a hős fejlődése, emberré válása, az egyén sorsában rejtőző entelecheia lassú, fokozatos feltárása, és révbe kalauzolása valamilyen jelentős, vágyva vágyott fordulat kapcsán. A fejlődésregényben, éppen virtuális jellegénél fogva, a hős vágyai is célhoz érnek: így kívánja ezt a költői - itt valóban költői - igazságszolgáltatás és az élet magasabb realitása. A fejlődésregény megenged bizonyos szerkezeti lazaságokat is, bár az igazi művész ezt elkerüli. A belső történések, a lélektani oknyomozás szükségessége új, sui generis formák teremtésére ösztönöz. A fejlődésregény ritkán végződik a hős halálával, viszont csaknem mindig születésével kezdődik. Bizonyos tekintetben az optimizmus műfaja ez; az élet szépségét, a vágyak realitását, az akarat győzelmét kívánja hangsúlyozni, s még melankóliára hajló művelőinek kezében is a szépség-kultusz, a lelki nemesség vagy idealizmus akaratlan dicséretévé lesz. A Julianus barát az Örök Testamentumig írónknak leghatalmasabb erőfeszítése, hogy személyiségének más, rokon történelmi személyiségekkel való vérségi kapcsolata, más lelkekkel való egybeforrottsága révén mintegy megkettőzze önmagát és alakjainak valódiságát, halandó vérrel táplálja a halhatatlanokat, - az újjászületés, az önfeláldozó megértés, a testi halhatatlanság örök-emberi és művészi vágya munkál benne roppant türelemmel és találékonysággal. Ha A vas fiait a tudományos intuíció, a magyar eidos meg-