Kodolányi János (Székesfehérvár, 2002)

lelkeket. Röviden és magyarán: egy női Julianus barátot kellett volna alkotnia, ez azonban csak egyszer sikerült neki, a maga helyén, a következő munkájában. A Boldog Margit hiányosságai ellenére Kodolányi egyik legigényesebb és legsikerültebb munkájának mondható. Ha a megvalósításban el is maradt kitűzött célja mögött, mégsem mindennapi írói teljesítmény volt ez; pozitívumai számosak, ha nem is fűzhetők olyan tetszetős csokorba, mint A vas fiainak szembeszökőbb jelességei. Lélekrajza, valahányszor a transzcendens elemek jelenléte nem állítja túlságosan kényes feladat elé, most is árnyalatosán finom és meggyőző. Emberei, lányai és asszonyai közvetlen, megindító realitásukkal éppolyan felejthetetlen ismerőseinkké lesznek, mint más regényalakjai. A középkori kolostori aszkézis sápadt, gyötrődő heroinái kissé idegenek maradnak ugyan számunkra, de a szenvedő és küszködő földi lények testvéreink és barátnőink. A középkor transzcendens világképe, a testet sanyargató, a túlvilág édességeit és örömeit esdeklő klastromi szüzek áldozatos, lemondó élete sem puszta szólam, s ha nem is hat ránk a spontán élmény minden kétséget eloszlató szuggesztív forróságával, mégis a tények erejével van jelen, s a tények sohasem maradhatnak teljesen hatástalanok. Kodolányiban két, látszatra ellentétes lény harcol egymással: egy uralkodásra törő, mohó, erőszakos despota, és egy tréfát nem ismerő aszkéta, magának hóhérolója. Ebben a regényében, akárcsak a Julianusban, tág tere nyílik önkínzó, önfegyelmező hajlamainak, s ő él is ezzel a lehetőséggel, a tárgyhoz illőn szigorúan és komolyan. A flagellánsok dühével veti magát áldozataira - regényalakjaira -, és sokszor nem is tudjuk, az ő hátán, vagy a vérző sebeivel összeroskadó királylány tépett bordáin csattan-e a szöges ostor? A vezeklésben nagy és kifogyhatatlan, akárcsak hősnője, s ezen a téren férkőzik a kornak és Margitnak a lelkéhez. Megjelenik a könyvben Béla is, a tragikus sorsú király, fáradtan, gondokkal terhelten, zárkózottan. Most inkább az apával ismerkedünk, az országos események hullámverése csak tompa morajként jut el a kolostor falai közé, - alakja mégsem veszít életszerűségéből. A többi történelmi személy is: a királyné, István - a „kisebbik király" -, a cseh Ottokár, Olimpiadisz soror, - mind eleven, vérbő figura. A vas fiainak írója dolgozik ilyenkor, lépten-nyomon ráismerünk. Megejtő szépségű, korhű, harmatosan-üde tájképei és leírásai a mű legvonzóbb részletei közé tartoznak. Olvasásuk közben érezzük azt a Kodolányinál ritkán tapasztalható írói örömöt, az írás eufóriáját, ami az ő céltudatos, lényegre törő művészetének nem könnyen felismerhető sajátsága. Szerkesztés, stiláris készség, archaikus, ci-