Kodolányi János (Székesfehérvár, 2002)

kös feszültséget szuggeráló, atektonikus zűrzavara, ezután már minden megismerhető és elérhető, az anyag, a tervek, az eszközök reálisak, hazája ez a föld, az ég pedig magasan van, igen magasan, s bizonyára nem is az ember számára van. Anyagi viszonyai úgy-ahogy rendeződnek; ha a távoli jövő még nem is, de a holnapi, s a következő napok már biztosítva vannak. Neve eddig sem volt ismeretlen az íróvilágban és a közönség előtt, sőt bízvást állíthatjuk, híre nem maradt el tehetsége mögött. Ez a hír most már szakadatlanul emelkedni fog, az író pedig jó ideig a belterjes gazdálkodás híve lesz, ökonomikusán dolgozik, okosan számba veszi terveit, céljait, képességeit, s a nála megszokott biztonsággal tör megvalósulásuk felé. Erői teljességét érzi, vállalkozásai biztos sikerét, gondolkozása konstruktívabbá, kevésbé szélsőségessé válik, és soron következő művei fölött, egyelőre csak Damoklész-kardként, már megjelenik a könnyű munka, a rutin veszélye is. A vas fiai megmutatja, hogy a középkor magyarja milyen helyet foglalt el a világban, s egyáltalán, az örök magyarság arculatát kívánta híven ábrázolni. Következő történelmi tárgyú műve, a Boldog Margit, a középkor specialitásának, a lélek misztikus drámájának tükre. Úgy is mondhatnók, egy kollektív nemzeti probléma kifejtése után egy egyéni probléma megfejtését tűzi ki célul, egy heroikus kor rajza után a heroikus lélek küzdelme érdekli. Most már mondhatjuk, hogy mi a Boldog Margitot az egész életmű szempontjából csak epizódnak tekintjük, egy nagy vargabetűnek a Julianus baráthoz vezető úton. Nem fölösleges kerülőnek, de mégiscsak kitérőnek. A Boldog Margit sok tekintetben egységesebb, sűrítettebb, „középkoribb" alkotás, mint a Julianus barát, sőt, akár A vas fiai is, mégis elmarad mindkettő mögött, nem a kor lelkének vagy külső szcenériájának hiányosabb dokumentálása miatt, hanem mert belső igazsága, lélekrajza nem egészen spontán, meggyőző. Kodolányi csak akkor alkot igazán jelentőset, mikor személyiségét minden nehézség nélkül bele tudja olvasztani a kor, s a kor embereinek lelkébe. A Boldog Margitban ez csak félig sikerül neki. A mű tárgyáról fölösleges külön beszámolnunk, benne van a regény címében, IV. Béla király leányának ismert története. Persze Kodolányitól joggal várhatjuk, hogy ne elégedjék meg a legenda puszta ismétlésével, dramatizálásával, s ő valóban jóval többet nyújt, már a bonyodalomban is, ha itt egyáltalán bonyodalomról lehet szó, az egyszerű mesében is. Ezt a regényt természetesen egy világ választja el Gárdonyi édeskés dilettantizmusától, mégis a könyv erényei - a hamisítatlan történelmi levegő, a tökéletes, tárgyhoz simu-