Kodolányi János (Székesfehérvár, 2002)

rázslót, a mágust bemutatja, maga is boszorkány, mágus és varázsló. Beszélnek az irodalomban epikai, lírai stb. hitelről, Kodolányival kapcsolatban nyugodtan beszélhetünk alkati hitelről is, ezekkel a szavakkal jelölve előadásának föltétlen igazságát. Ezek a képességeid vas fiaiban a kunok életének, szokásainak és erkölcseinek leírásában érvényesülnek meggyőzőbben. Ez a kis epyllion a nagy eposzban szerkezetileg is a legkifogástalanabb. Ami azonban javára válik a résznek, hátrányos a teljes munka szempontjából, mert zártsága, a regény uralkodó cselekményétől való elhatároltsága miatt ezek a fejezetek halványan, de észrevehetően elválnak a mű egészétől. (Ki is emelhetők belőle anélkül, hogy megsínylenék; ez a rész meg is jelent külön A fekete sátor címen.) A régi nagy eposzokban gyakran találkozunk ilyen önmagukban zárt, kerek epizódokkal, a modern regény sokkal lazább szerkezete azonban - nem ellentmondás, de tény - mégsem engedi meg, legföljebb megtűri ezeket a kitérőket. Sokkal szervesebben illeszkedik az események menetébe az ormánsági falu rajza. A mű elején és végén találkozunk vele, s zavartalanul gyönyörködhetünk az örök paraszti életforma realisztikus és költői ábrázolásában. Ennek az életformának egykorú változatai, középkori magyar jellegzetességei a legcsekélyebb törés nélkül illeszkednek a már jól ismert képbe. A történelmi távlat nemcsak nem ártott meg ennek a képnek, hanem még közelebb hozta hozzánk, még vonzóbbá tette, s a tárgyi és lélektani ábrázolás megkapó teljességével még inkább kidomborította örök emberi vonásait. A táj és a nép magasrendű, mondhatnók, rituális kapcsolatát egy avatott költő biztonságával és közvetlenségével festi Kodolányi, valósággal megénekli, s a való élet realisztikus pátoszától duzzadó mondataival már-már zenei hatásokat ér el. A regényben folyó hatalmas, világtörténeti méretű események irányítói magyar részről Béla király, s udvarának a történelemből ismert személyiségei. Hozzájuk csatlakoznak a hangadó nemzetségek fejei, egyszerre tipikus és mesterien egyénített figurák: a korjellemzés pompás eszközeinek bizonyulnak, fejlesztik a mű hangulati elevenségét, s a regény lapjait - váltogatva - feszültséggel és humorral töltik meg. Nemcsak méltóságánál, gazdag humánumánál és vonzó férfiasságánál fogva is messze kimagaslik közülük a király alakja; ő nem a történelmi regények szokványos uralkodója, kinek emberi lénye valósággal megsemmisül a nehézkes stílus és porlepte díszítmények hervasztó levegőjében, és nem is a hazugul leegyszerűsített, hétköznapi operettfigura, ki bosszantó áldemokratizmusával olyan nagy tehertétele a jó szándékú, de csekély tehetségű szerzők műveinek. Béla ízig-vérig parancsoló, Ar-