Kodolányi János (Székesfehérvár, 2002)

gyermekek, nem elfásult, korrupt felnőttek. Családi környezetét most is változatlan szigorral festi, az élet eleven forrásaitól reménytelenül messze szakadt „úri" osztályt egyedeiben, s még inkább együttesében, kíméletlenül elítéli. Csak rossz tulajdonságaikat veszi észre, de mert mindezt a gyermek, az önkéntelen lázadó szemével nézi, nem bánt egyoldalúsága. Annál inkább kielégíti, sőt rabul ejti a legtárgyilagosabb olvasót is pompás gyermekrajzaival. Falusi pajtásainak üde, korlátozatlan, szabad életét, talpraesett gondolkozását, kérkedő, vaskos őszinteségét, zabolátlanságát, fékezhetetlen jókedvét, egészséges önzését, gyanakvását és odaadását találó, humoros realizmussal eleveníti meg. Ebben a könyvben a polgárság és a nép szembesítése során nemcsak a nép pártjára áll a polgárral szemben, hanem a gyermek pártjára is a felnőttel szemben. Cinkos, összeesküvő humora alig leplezett vagy éppen nyílt megvetéssel sújt mindent, ami a nyers, szűzi, ösztönös élet szabad kiélését gátolja. A nép és a föld ősi, szent kötöttségei, ugyanakkor isteni szabadsága - ezek a kötöttségek és ez a szabadság méltó egyedül az emberhez -, ennek felismerése reveláció Kodolányi számára, s ennek a revelációnak legtisztább, legművészibb kifejezése, eddig írt munkái között, éppen a Feketevíz. Tulajdonképpen mindig ezt akarta: ormánsági regényeiben éppúgy, mint az emlékregényekben, kimondott, vagy ki nem mondott tanulságként, ez a felismerés teremti meg az erkölcsi atmoszférát. Az a talán természetes, de döntő fontosságú tény, hogy egyszer - gyermekkorában - ő is részesült ebben a szabadságban, ebben az idilli boldogságban, olyan pozitívum számára, amihez fogható életében eddig még nem volt. Ennek a nem véletlen szerencsének, ennek a diadalmas élménynek tanúbizonysága a Feketevíz. Az esztétikai követelmények dolgában is legérettebb ez a munkája. Nemcsak életszemlélete és a magyarságról vallott felfogása tisztul és csiszolódik benne mintegy összegező ábrázolásban, hanem alakítókészsége és stiláris ereje is. Szerkezete könnyed, levegős, áttekinthető, az eseményeket inkább egymás mellé rendeli, s csak kevésbé eredezteti egymásból. Stílusa változatos, derűs, csillogó, vagy ha kell, a feszültségek érzékeltetésére is alkalmas, mindig a tárgyhoz és a jellemekhez simul, jóval gazdagabb és árnyalatosabb, mint előbbi munkáiban. S még egyszer - ismét a lényegre térve -, fő erőssége lélektani tudása; gyermekszereplői meglehetősen mostoha elbánásban részesültek újabb kritikánkban és irodalomtörténeti írásunkban. Mindenki lelkendezve beszél Stefan Zweig, Proust, Cocteau, Aragon, s más angol, francia és német írók gyermekábrázolásairól, pedig Kodolányi ebben is mes4$ 56 ^