Kodolányi János (Székesfehérvár, 2002)

ter, sokkal inkább, mint az agyonmagasztalt külföldiek. A magyar irodalomban meg éppen senki sem múlja felül ezen a téren, sem változatosságban, sem hűségben, sem a jellemek igazságában. A gyermek írójának is nevezhetnénk, ha nem lenne ugyanekkor még annyi másnak az írója is. Végül, meg kell még emlékeznünk Vilma három szerelme című munkájáról is. Kékhegy című kisregényéről nem érdemes bővebben szólnunk; ennek jelentősége Kodolányi életművében csupán epizodikus; többi korai művéhez viszonyítva meglepően gyenge, inkább ifjúkori kísérletnek hat, önálló szerepe nincs. Vilma három szerelmének története az első világháború utáni Pozsonybanjátszódik. Hőse egy fiatal lány, kispolgári teremtés, gépírónő; először egy íróhoz érez vonzódást, aztán feleségül megy egy derék, de képzelethíjas fiatalemberhez. Ekkor jön a „nagy kísértés": egy festőművész beleszeret az unatkozó, idealista asszonykába; ő Vilma harmadik szerelme. Az asszony, bár neki sem közömbös a festő, megtorpan a végső lépés előtt, nem meri elhagyni férjét, inkább a lemondás félig erkölcsös, félig hazug pózát választja... A regényke elég szokványos modorban íródott (az író nem vette fel összegyűjtött művei közé), mégis megállunk mellette egy pillanatra, két okból is. Az egyik: Vilma első szerelmét annyi finomsággal, lélektani tudással, gyöngédséggel párosult megértéssel ábrázolja, hogy az nem válik szégyenére az írónak ma sem. A fiatal lány mintegy varázsütésre kibontakozó, megható szerelmének rajza tiszta írói munka. A másik ok: Vilma otthonának leírása, ahogy öreg szülőivel küszködik, az apa groteszk, fonák heroizmusa, az anya kétségbeejtő papagáj-jelleme, a becsületes, de suta udvarló gyalogjáró optimizmusa, s köztük a szegény, jobb sorsra érdemes leány: mindez elgondolkoztat bennünket, s reálisnak tűnő feltevéseket sugall. Meglepő például, mennyire emlékeztet ez a miliő Dosztojevszkij első írásaira {Szegény emberek stb.), s általában valami oroszos lágyság, bársonyos félhomály, ideges feszültség, a tárgyakból és emberekből áradó misztikus sejtelmesség borzong ezekben a rövid, levegőtlen fejezetekben. Önkéntelenül is arra gondolunk: kár, hogy az író nem tulajdonított nagyobb fontosságot a kisregény eme különös elemeinek, s kár, hogy máig sem talált olyan anyagra, mely ezeket a félig rejtett, s lényétől talán csak látszatra idegen képességeit is erejüknek megfelelően foglalkoztatta volna. Ha már megemlítettük kisebb írásait, itt beszélhetünk novelláiról is. Két elbeszéléskötete jelent meg: József, az ács és Rókatánc. Kodolányi azonban nem novellaíró anyagának teljes birtoklásához, a tárgy és a jellemek tökéletes