Kodolányi János (Székesfehérvár, 2002)

Kodolányi jellemző ereje változatlanul biztos, éles és nagyvonalú. Sok megfigyelése az alföldi parasztról és az akkori háborús Magyarországról eleven, gyilkos és találó. A lovát verő paraszt, a lósorozás, Julcsa őrjöngési rohama: ezek a részletek a Börtön írójára emlékeztetnek. Egészében azonban a Futótűz meggyőzően bizonyítja, hogy az egyoldalúan tételes regényírás okvetlenül a mű rovására megy, ha nem ellensúlyozza kellő művészi fegyelem. Figyelemreméltó írói és lélektani teljesítmény az Akik nem tudnak szeretni. Hogy mégsem vette fel összegyűjtött munkái közé, annak talán az az oka, hogy a témában sokkal nagyobb lehetőségeket sejtett, mint amennyit sikerült megvalósítania. Csaknem húsz esztendő múlva a Boldog békeidőkben újra feldolgozta ezt a tárgyat, tehetségéhez illó arányokban. De az ifjúkori művet sem mellőzhetjük hallgatással. Tárgyát saját gyermekkorából meríti, a pécsváradi évekből, a főhős azonban nem a gyermek, inkább az apa; az ő következetlen, rejtélyes, már-már misztikus alakja foglalkoztatja legerősebben az író képzeletét. A kisregényben mindvégig érezhető az a törekvése, hogy valamiféle - logikus vagy szupraracionális - megoldást találjon erre a rejtélyre vagy misztikumra. Ez azonban nem sikerül neki. Az apa és Gerda párbeszéde (helyesebben Gerda monológja) azt a célt szolgálja, hogy akár közvetett módon is, kívülről jövő magyarázattal, valamiképpen fényt derítsen erre a megfoghatatlan jellemre, erre a nyugtalanító talányra. A kísérlet kudarcba fúl, az apa csökönyösen hallgat, magyarázat nincs. A gyermek pedig, az apa árnyékában, éli a maga befelé fordult, riasztóan egyéni, magányos életét. Börtön ez mindkettőjük számára, mindkét élet fogva tartja a másikat; az elferdült, megcsúfolt ösztönök mérgezett levegőjében csak egyetlen érzés diadalmaskodhatik, a gyűlölet. Az író már-már az egész fajt felelőssé teszi, a Kodolányifajtát, a titkot azonban nem lehet egy más, még nagyobb titokkal megoldani. Kodolányi János tehetségéhez méltó feladat lenne, ha annyi szép, de végső soron nem kielégítő kísérlet után (a Boldog békeidők sem nevezhető annak) az elemzés, a tapasztalat, az intuíció segítségével az értelem számára is megnyugtató módon tudná magyarázni az apa különc, tragikus alakját. Több évi hallgatás után, 1935-ben jelentette meg a Feketevizet, legjobb emlékregényét. Ezt a művét mintegy tudatos művészi számításképpen zárókőnek szánta eddigi munkásságához. A mese keretében helyet talál minden eddigi mondanivalója: az ormánsági nép élete, problematikus gyermekkora, a családi otthon feszültségei és a polgári társadalom bírálata. Első ízben bontakozik ki szabadabban az a képessége, hogy a maga sorsát a legszorosabb kap-