Kodolányi János (Székesfehérvár, 2002)

A Vízöntő lényegesen többet tartalmaz ebből a forradalmi újságból, ebből a hatalmas kozmikus imperatívuszból, mint folytatása, a Bika. Ez természetes is; az a minden emberi képzeletet meghaladó nagy dráma, mely a holdlezuhanás pillanatában kulminál, már puszta tömegénél, arányainál fogva is magasan kiemelkedik a két regény eseménysorozatából. A Bika meséjében ilyen arányú jelenségekkel nem találkozunk. Kodolányi írói érzékét, helyes ösztöneit dicséri, hogy a mese második részében inkább emberi kérdéseket boncol, s ebben is kiválóan alkalmazkodik a tárgyszabta keretekhez. Egyébként is külön tanulmány tárgya lehetne, milyen okosan, szemfülesen és merészen elegyíti a régi elemeket az újjal, az örököt a korszerűvel, s a személyeset az általánossal. Ehhez azonban az idézetek tömegére lenne szükségünk, s a mi feladatunk nem a részletek, hanem a teljes életmű tisztázása. A Bika még inkább vallomásszerű, mint a Vízöntő, s mi ebben látjuk legfőbb értékét. Gilgames férfikorát tartalmazza Gis, hogy teljesítse hivatását, kilép a magányból, király lesz, hatalmas uralkodó, megteremti a Bika-korszakot, meghódít minden elérhetőt, de végül is mindenben csalódnia kell. Nem elégíti ki sem a család, sem a szerelem, sem a szellem, sem a hatalom. A megoldást, a megváltást keresi, s meg is találja, a könyv utolsó fejezeteiben, rendkívüli élmények kapcsán. Megragadó a regény nyitánya: szemléletes bőséggel festi az író a Vízözön után megújuló világot, az újra kezdődő életet hatalmas látképeket vetít szemünk elé, szinte érezzük a Föld újra dobogó szívét, az ujjongó sarjadást és az istenek jóakaratát. Gilgames, az időtlen férfiú, békén él családjával egy kis folyóparti házban, mígnem küldöttség érkezik az ország belsejéből, s ő nagy nehezen enged a rábeszélésnek, s elfogadja a fővárosban a felkínált trónt. A nép tüstént megérti, hogy királyi fajta uralkodik rajta, morogva bár, de engedelmeskedik, s ura parancsára egymás után emeli a pompás épületeket, templomokat és palotákat (Gilgames tervei szerint egy új Szurippakot, az új város azonban, hiába, szegényesebb, mint a régi!), s elsősorban és mindig, mindenhol a kőbikákat, mert az új Ég és új Föld a Bika jegyében áll. Gilgames maga is Bika, az ünnepeken bikát áldoznak; teljes erővel, kíméletlen szigorral folyik a rítus, a közigazgatás, a hadsereg, s az egész birodalom átszervezése, s mindenre a Bika-kultusz nyomja rá bélyegét. Gilgames családja előkelő allűröket vesz föl, különösen a leány kedveli a pompát, Nurma, az asszony, persze most is elégedetlen, mint életében mindig. Gilgames nem boldog, hol építkezik, hol tanul, hol tanít, hol hadat vezet, szívében egyre tágul a nagy üresség; a siker, a 4^ 124