„Múltunk építőkövei...” - Tanulmánykötet (Székesfehérvár, 2001)
KUBINYI ANDRÁS: NEMESI SZABADSÁG - JOBBÁGYI SZABADSÁG - FALUSI ÖNKORMÁNYZAT A KÉSŐ-KÖZÉPKORBAN
A z Aranybullát évszázadokon át a nemesi szabadságjogok chartájának tekintették, noha bevezetése szerint a Szent István által mind a nemeseknek, mind másoknak adott szabadság helyreállítását kívánta szolgálni. 1 Igaz, alaptörvényünk a valóságban csak a nemesek és a később köznemessé váló királyi szerviensek jogaival foglalkozott, a köztudat azonban úgy vélte, hogy Szent István király másoknak is adott szabadságjogokat. Az 1437. július 6-i úgynevezett első kolozsmonostori egyezmény szövege ezt plasztikusan fejezi ki: a fellázadt parasztok „a szent királyok által ezen Magyarország összes lakóinak adott és engedélyezett ősi szabadságok visszaszerzésére és visszakapására" gyűltek össze a Bábolna hegyén. 2 Ilyen szabadságokról természetesen tudunk, ezért a szakmai köztudat több-kevesebb joggal az Aranybullát és az ismert szabadságjogokat a nemességhez kapcsolja. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem éltek teljes szabadsággal rendelkező parasztok az országban, mégpedig nem is kevesen. A XV. század végén az ország lakosságának 4,4 %-a volt nemes, azaz minden 22-23-ik ember rendelkezett nemesi szabadságjogokkal. A birtokos nemesek aránya 1,5 %, az egytelkeseké pedig 2,9% lehetett. Az egytelkes nemesek maguk művelték parcellájukat, azaz nemesi kiváltsággal rendelkező parasztoknak tekinthetők. Ez azt jelenti, hogy a parasztság 3,2%a nemesi jogokkal, élhetett. Nem vettük azonban figyelembe a kiváltságos népek, a jászkunok, szászok és székelyek népességszámát. E csoport jó része is paraszt volt. Leszámítva a jászkun kapitányokat, a székely primorokat, valamint a szász városokat, de hozzájuk számítva az egytelkes nemeseket, a középkorvégi Magyarország paraszti lakosságának 8-8,5%-át tekinthetjük szabad parasztnak, azaz minden tizenkettedik embert. 3 Külföldhöz képest tehát a szabad parasztok aránya Magyarországon viszonylag magasnak volt tekinthető. Az egytelkes parasztnemeseknél a nemesi szabadság kapcsolódott a paraszti életfeltételekhez. Volt-e azonban a parasztságnak mégis nagyobb részét kitevő jobbágyságnak is szabadsága, és ha igen, akkor miből állt az? A köztudat, főként az elmúlt 40 év következményeként, csak a jobbágyok kizsákmányolásáról, és ezzel kapcsolatban az osztályharcról tud. A földesúri elnyomás létezését senki sem kívánja kétségbe vonni, ez azonban nem zárja ki bizonyos szabadságjogok, sőt a paraszti önkormányzat meglétét. Az 1437-es kolozsmonostori egyezményt azonban nyilván nem használhatjuk fel egy, a „szent királyok" által egykor adott szabadság bizonyítására. Talán meglepő, de a jobbágyokkal nem rokonszenvező Hármaskönyv - Werbőczynek a jobbágyelnyomó törvényeket hozó 1514-es országgyűlésen bemutatott jogkönyve - is bizonyíték a jobbágyok és jobbágyközségek bizonyos mértékű szabadságára. A III. rész 25. cím 2. §-a ugyan az 1514-es parasztháború leverése után eltörölt szabad költözési jogot említi, mint az elvesztett szabadság előjogát (libeitatis prerogativa), amivel addig éltek. 1 A III. rész 30. cím 6. §-a viszont utal a többféle jogszokásra (consuetudo juris), amelyeket az egyes helységek régi gyakorlata (usus) alapján kell megtartani. 5 A III. rész 32. cím 2. §-a pedig arról szól, hogy a
