„Múltunk építőkövei...” - Tanulmánykötet (Székesfehérvár, 2001)

ZSOLDOS ATTILA: „IGAZ SZOLGÁLATTAL SZERZETT BIRTOK"

Ha mármost ezek után elsősorban - de mint Benedek kanonok példája mu­tatja, nem kizárólagosan - az uralkodónak tett katonai szolgáltatásokkal azonosíta­nánk az „igaz szolgálat" Alanybullában emlegetett fogalmát, bizonnyal nem jár­nánk messze az igazságtól. Némi óvatosságra legfeljebb az int ezzel kapcsolatosan, hog) 7 a 13. század folyamán távolról sem volt mindig egyértelmű ezen szolgálatok megítélése. Ennek illusztrá­lására megint csak IV. László korából hozható fel egy külö­nösen szemléletes példa. A Kőszegi Henrik fiai és szövet­ségesük, Gutkeled Joachim ellen 1275-1276 telén viselt hadjárat idején Ják nembéli Márton fia Myke elfogta a ki­rály ellen lázadókkal tartó In kei Booth fia Demetert, akit IV. László ki is végezte­tett. Demeter inkei birtokát a király Mykének adományoz­ta, ő azonban az uralkodó be­leegyezésével a földet eladta a más összefüggésben már említett Iharos fia Gergely­nek. Minderről IV. László 1276. január 20-án, a So­mogy megyei Bolhás faluban kiállított okleveléből szerez­hetünk tudomást."' Még fél év sem telt el ezt követően, amikor ugyancsak IV. László július 8-án kelt oklevele arról tájékoztat, hogy a király a ki­végzett Inkei Demeter atyafi­ainak ( fratres), Ivánnak és Jóbnak visszaadja Demeter birtokát, akit - mint bárói és az ország nemesei jelenté­séből megtudta - ok nélkül ( sine causa) ölt meg Csák Péter nádor. 1 ' Az ugyanazon esemény értékelésében tapasztalható kiáltó ellentmondás a kor politikatörténeti vi­szonyainak ismeretében könnyen feloldható): az első oklevél kiállítása idején a Csá­kok, a másik megfogalmazáskor viszont ellenfeleik, a Henrik-fiak és Gutkeled Joachim által vezetett bárói csoport tartotta kezében az ország kormányzatát. 18 A történethez hozzátartozik, hogy az Inkeiek IV. László július 8-i oklevelének birto­kában megpróbálták ugyan visszaszerezni a birtokot Iharos fia Gergelytől, ám si­Béla (1235-1270)

Next

/
Thumbnails
Contents