„Múltunk építőkövei...” - Tanulmánykötet (Székesfehérvár, 2001)

ZSOLDOS ATTILA: ISPÁN ÉS VITÉZ

említőből viszont kiderül, hogy mikor tartja a törvényhozó mégis elfogadhatónak a távozást - akkor tudniillik, ha a szolgálatot megteremtő „megegyezés" (propositum) feltételeit az úr önkényesen megváltoztatja. Ha a törvény a szolgálatban álló miles és hospes esetében ugyanazon a módon szabályozza a szolgálat elhagyásának feltételeit, annak okát bízvást kereshetjük abban, hogy a miles és a hospes jogállása azonos volt, márpedig az itt említett „vendég" (hospes) jogállása elválaszthatatlan tartozékának számított a szabadság, amiből persze, az is következik, hogy a hospessze\ azonos elbírálás alá eső miles sem lehetett más, mint szabad. Nem hagyható figyelmen kívül másfelől az sem, hogy abban a törvénycikkelyben, amelyben a miles szökéséről esik szó, a miles a „szolgá"-val (servus) szerepel együtt, ami nyilván annak következménye, hogy a szolgálat önkényes elhagyását mindkettejük esetében azonos módon ítélték meg, amit megint csak a két csoport azonos, nevezetesen szolgai jogállása mellett szóló érvként vehetünk figyelembe. Mivel az eddigiek alapján igazolhatónak tűnik, hogy a Szent István törvényeiben szereplő ?wz/£S-említések egy része szabad, más része pedig szolgarendű milesre vonatkozik, célszerűnek látszik a következőkben megpróbálkozni ezek egymástól való. elválasztásával. A miiest ott találjuk azok között, akikről a törvények feltételezik, hogy esetleg feleséggyilkosságot követnek el.

ls Ez a cikkely, amint arról az ispán kapcsán már szó esett, a szabadok társadalmának Szent István-kori rétegeit sorolja fel, amely értelmezés helyességét annál is inkább biztosra vehetjük, mert ez idő szerint a szolgarendűektől megtagadták a törvényes házasság kötésének jogát,

19 sőt, a szabad embert is szolgaságra vetették, ha szolganőt (ancilla) vett feleségül.

20 A szolgai jogállásúak esetében tehát egy efféle rendelkezésnek eleve nem lett volna értelme, hiszen a szolgának nem volt felesége, s így meg sem ölhette. Bizonyos tehát, hogy az ehelyütt szereplő miles szabad ember volt. Ugyanez az érvelés megállja a helyét a leányrabló milesszei foglalkozó törvényhely esetében is, hiszen ez az efféle bűnt elkövető miles megbüntetését akkor is kötelezővé teszi, ha utóbb a miles kiegyeznék a leány szüleivel.

21 Mivel a szülőkkel való egyezség másra, mint a leány feleségül vételére aligha vonatkozhat, az itt említett miiest ugyanúgy szabad embernek kell tekintenünk, mégpedig ugyanazon okból, mint az előbbi helyen említettet. A más házára rátörök büntetésével foglalkozó törvénycikk

22 esetében az teszi szerfelett valószínűvé, hogy az abban említett miles szintén szabad lehetett, mert ez alkalommal is az „ispán" és a „népből vak) ember" között, tehát az egyes szabad-kategóriák sorában szerepel a miles. Ugyanezek a kategóriák tűnnek fel a szabad ember önkényes szolgaságra vetését tilalmazó törvényben,

23 amelyből az ispán és a miles mellől nyilván azért hiányzik a „népből való"-k csoportja, mert elsősorban éppen ők lehettek azok, akiket az előbbiek esetenként megpróbáltak megfosztani szabadságuknál. Szabad ember lehetett tehát az itt említett miles is. Jóval kisebb azoknak a törvényeknek a száma, amelyek a miiest szolgarendűként ábrázolják. A már tárgyalt szökevény miiest említő mellett egyetlen ilyet találunk, azt tudniillik, amely a királyi javak védelmét célozza kimondván: „különöskép53