„Múltunk építőkövei...” - Tanulmánykötet (Székesfehérvár, 2001)

GYÖRFFY GYÖRGY: SZENT ISTVÁN A KOR KELET- ÉS NYUGAT-EURÓPÁJÁBAN

az Orseolók bizánci eredetű velencei átokformuláját átvéve lett István írnoka, pécsi püspöke, diplomatája, latin grammatikusa - ő kért a neves Fulberttől, Chartres püspökétől latin nyelvkönyvet -, s csak az 1042. év belső zűrzavarai során hunyt el. István az 1001. év első napján királlyá koronáztatta magát a Rómában időző III. Ottó császár és II. Szilveszter pápa jóváhagyásával, s megkezdhette a pápa legátusa, Aserik-Anasztáz közreműködésével az első négy püspökség alapítását, melyeket Azo pápai legátus 1009. évi érkezése, majd 1030 után további alapítások követtek. A püspökségeket egy-egy dux vára és katonasága, a monostorokat egy-egy udvarháza szervezetének védelmében állították fel, s innen indult el a vármegyei keretekben az esperességek alapítása, ahonnan a falusi templomok létesítése megindult. Ilyen módon tanulva a nyugati mintákbé)l rövidesen utolérte a Karoling uté)dállamok viszonyait, s a kelet-közép-európai államok között az élre tört. Ugyanakkor olyan türelmes volt a keleti egyházakkal szemben, hogy maga is alapított görög és Szeremben megújított egy ortodox-szláv monostort. E ténykedése kapcsolatos volt azzal, hogy 1018 táján megindította az ókor óta szünetelő, Nyugatról Pannonián keresztül a Szentföldre vezető jeruzsálemi zarándokutat, melyen a kor kiváló tudósai, s egyházatyái, köztük Szent Gellért indult Keletre. Bizánci kapcsolatait elmélyítette azzal, hog)' fiát, Imrét görög hercegnővel házasította össze és a császártól vera crux-ot, kettős keresztbe foglalt Krisztus keresztereklyét kapott. A zarándokúttal azonban nemcsak a Krisztus kegyhelyeit látogatók útját segítette Szent István temetése (1038)