„Múltunk építőkövei...” - Tanulmánykötet (Székesfehérvár, 2001)

ÉRSZEGI GÉZA: GÉZA FEJEDELEM ÉS A KERESZTÉNYSÉG

előkelő megkeresztelkedett, a keresztények zöme mégis a népből való. A nép jé) része a világ minden részéről idehurcolt szolgákból áll. Örömmel fogadták a té­rítő papokat, hiszen addig aligha élhettek hitük szerint, Piligrim térítő papjainak megjelenésére újra hitük szerint élhettek, sőt uraik is hajlottak a kereszténység­re. Piligrim püspök jelentéséből még arról is képet kaphatunk, miben hittek elő­deink megkeresztelkedésük idején.­8 Hogy azután valóban elküldte ezt a jelentését a pá­pának vagy sem, nem tudjuk bizonyítani, ahogy azt sem hogy, valós adatok szerepel­nek-e a jelentésben. A törté­nelmi tájékozottságot aligha nélkülöző főpap lelki szemei előtt ugyanis Európa másik szélén a brit szigeteken vég­bement térítés példája lebe­gett. Canterbury Szent Ágos­ton (f 604) római pap kapott 596-ban megbízást I. (Nagy, Szent) Gergely pápától az an­golok megtérítésére. Kentben Berta királyné és a király, Aethelbert segítségével jelen­tős eredményt ért el az ango­lok megtérítésében. Szeren­cséjére tevékenységét meg­örökítették. Beda Venerabilis (673-735) ugyanis megírta az angolok megtérítésének tör­ténetét, bő teret szentelve Canterbury Szent Ágoston munkálkodásának. 29 Pilig­rim fiktív beszámolójában nem is titkolja, honnan vette értesüléseit: az angolok történetéből, azaz Beda Venerabilis munkájából. Ez teszi tehát igazán nehézzé, hogy higgyünk Piligrim adatainak. Még inkább megingatja hitünket Piligrim sza­vahihetőségében, hogy a passaui püspök azt is beírta jelentésébe, minek megvál­tására tanította az újonnan megkeresztelkedetteket. Ez a hitvallás azonban java­részt szó szerint egyezik a Toledéű zsinaton 675. november 7-én elfogadott hit­vallással. 30 Mivel azt követően több zsinat is foglalkozott a hitvallás minél precí­zebb megfogalmazásával, aligha hihető, hogy Piligrim sikert arathatott egy ilyen, már az ő korában, a 10. század végén is ősréginek számító hitvallással a pápai ud­varban. Egyértelműen jelzi tehát ez is Piligrim jelentésének elfogadhatatlan voltát, Géza fejedelem (972-997)

Next

/
Thumbnails
Contents