„Múltunk építőkövei...” - Tanulmánykötet (Székesfehérvár, 2001)
SZEMÁN ATTILA: BÁNYAPÉNZEK, RÉZ VÁLTÓPÉNZEK, SZÜKSÉGPÉNZEK A XVII. SZÁZAD MÁSODIK FELÉTŐL A XVIII. SZÁZAD ELEJÉIG
teni. Miért éppen Thavonat főkamaragrófot ne jelentették volna fel ilyen esetben? Nem vélhetjük azonban Thavonat egyéni kezdeményezésének sem a rézpolturák kibocsátását. Ilyen nagyarányú és folyamatos érmekiadást - ráadásul állami verdében - semmiképp sem lehetett volna eltüntetni az Udvari Kamara elől. Ez csakis a kormányzat beleegyezésével, annak tudatos és határozott támogatásával volt elképzelhető. Ebben a kérdésben Takátsnak kell igazat adnunk, aki szerint felsőbb utasításra verték a rézpénzt. Thavonat saját maga adott hangot egyik levelében a réz véretekben kételkedő közvéleménynek „...ha ugyan pénznek lehet nevezni...". Az mindenképp tény, hogy Thavonatot 1703-ban a rézpolturák kibocsátását elrendelő császári parancs után sem vonták felelősségre, mindössze egy vizsgálat elvégzését és egy jelentést kértek tőle. Minthogy semmi szabálytalanság nem történt, így semmiféle retorziót nem alkalmaztak vele szemben. Ebben az összefüggésben pedig teljesen mindegy, hogy a rézpénzverés ötlete Thavonattól származott-e vagy valaki mástól, a rézpénzek veretése csak kormányzati utasításra történhetett. A szükségpénz elképzelést részben már az előbbi fejtegetések is cáfolták, de ez a kérdés még némi tisztázásra szorul. A Haller Farkas-féle Közgazdasági lexikon meghatározása a" következő: „Szükségpénz: az oly fizetési eszköz, amely nem foglal helyet a valutáris felépítésben, tehát nem része a törvényes fizetési közösségnek, hanem pénzjegyek hiányában különböző helyekről adatik ki a forgalom megkönnyítésére. A szükségpénz az aprópénzhiány által előidézett fizetéstechnikai nehézségek elhárítására szolgál és ez által a fizetési forgalomban rendkívüli körülmények között előálló zökkenések elkerülését teszi lehetővé." 8 A szükségpénzt az egyéb pénzhelyettesítő eszközöktől időbeli korlátozottsága és feltétlen beváltási kötelezettsége különbözteti meg. A rézpolturák esetében nem tudunk sem időbeli korlátozásról, sem kibocsátásuk idejében tett beváltási kötelezettségükre vonatkozó ígéretről. Pedig ha ilyen létezett volna, úgy a rézpolturák forgalma ellen tiltakozó 8 alsó-magyarországi vármegye tiltakozásaiból biztosan tudnánk róla. Ezüstpénzre történő beváltásuk szüksége csak akkor merül fel a kormányzatban, mikor már az általuk okozott pénzügyi zavar nem volt többé kezelhető. Ráadásul beváltásuk soha nem történt meg. A tényleges szükségpénzek - mint amilyeneket a Rákóczi-szabadságharc alatt ostromlott császári helyőrségek bocsátottak ki - éppen a rézpolturák éremképét utánozták. Látható tehát, hogy a rézpolturák e két kategória egyikébe sem illenek bele. A harmadik funkció, a réz váltópénz ismérvei azonban vonatkoznak rájuk! A réz váltópénzek kibocsátásának elméleti megalapozója a Habsburg-udvar gazdaságirányító körei előtt Wilhelm Freyherr von Schröder volt az, aki először 1686-ban megjelent, Fürstliche Schatz- und Rentkammer című művében tette közzé a réz váltópénzzel kapcsolatos felfogását. Sok mindent megmagyaráz, ha a kor emberének szemével olvassuk fejtegetéseit. Már a fejezet (XXXI.) címe is csalogató lehetett az udvarban: ,A rézpénzről, ahogy ezen keresztül az ország a gazdagsághozjut", de lássuk magát a fejezetet:
