„Múltunk építőkövei...” - Tanulmánykötet (Székesfehérvár, 2001)

SZEMÁN ATTILA: BÁNYAPÉNZEK, RÉZ VÁLTÓPÉNZEK, SZÜKSÉGPÉNZEK A XVII. SZÁZAD MÁSODIK FELÉTŐL A XVIII. SZÁZAD ELEJÉIG

- azt nyilván azért teszi, mert jó numizmatikusként érezte ennek a csoportnak a határozott elkülönülését. Göhl ezt a félig-meddig bányapénz álláspontot a bécsi levéltárak anyagában úttörő kutatásokat folytató Newaldtól vette át, aki azt írja, hogy Thavonat főkamaragróf réz pénzjegyeket (Kupfermarken) veretett, ami által valószínűleg megkönnyítette a munkások és a hivatalok közti kisforgalmat. A későbbiekben pedig ezek elterjedtek a környező lakosság körében is, ami komoly zavarokat okozott.

6 Vagyis bányapénz funkciót tulajdonított a rézpolturáknak. Más a véleménye a Newaldtól függetlenül szintén bécsi levéltárakban kutató, de Göhl által nem citált Takátsnak. Szerinte a bányákban folytatott rablógazdálkodás következtében fellépő ezüsthiány, valamint a spanyol örökösödési háború elviselhetetlen terhei miatt kialakult pénzhiány pótlására, felsőbb utasításra verette a kamara a nagy mennyiségű rézpénzt. Mint írja: „Bár a kamarák a rézpénzt a kincstár rendeletére hozták forgalomba, s bár a bányakamarák minden munkásukat ilyen pénzzel fizették, mégis a kincstár volt az első, amely a pénz elfogadáséit adó fejében megtagadta."

1 Takáts tehát - nagyon helyesen - általános értelemben vett forgalmi pénzt látott a rézpolturákban. A bányapénz funkció feltételezése valóban tarthatatlan. A Selmecbányái rézpolturák sorozatával egy időben és egy helyen egymással párhuzamosan vertek és használtak valódi bányapénzeket is. 1695-ből, a rézpolturák kibocsátásának első évéből ugyan nem ismerünk Selmecbányái bányapénz-kiadást, de a korábbi időkből valamint 1696-ból, 1697-ből és 1699-ből igen. Sőt akad még 1701-ből is alsó-magyarországi bányapénzünk. Minthogy valódi bányapénzek is kísérték a rézpolturák forgalomba hozatalát, ez nyilvánvalóan a bérek ezüst aprópénzben fizetendő részét érintették, ezeket a pénzeket pótolták, amiből viszont természetesen következik, hogy ázok elterjedtek a környező vidék lakossága között. A rézpolturákat ugyanis ilyen módon hozta forgalomba az alsó-magyarországi kamara. Ebből következően a hátlap CS monogrammja „Camera Schemniciensis"-ként oldható fel, a Kassán kivert évjárat CM monogramja pedig „Cassoviensis Moneta"-ként. Persze előfordulhatott a Newald által említett helyzet, hogy valamely bányász bányapénzzel kívánta fizetni az adóját, hiszen ilyen előfordult a későbbiekben is. Esetünkben azonban tulajdonképpen mindegy volt, hogy bányapénzzel vagy rézpolturával akart valaki adót fizetni, mivel az adót csakis ezüstpénzben fogadta el a kamara. Ez volt a legsúlyosabb közvetlen oka a rézpolturák bukásának. Több bányapénzzel kapcsolatos példa mutatja azonban, hogy kormányzati intézkedés nélkül kibocsátott rézpénzek nem mehettek át spontán a vidék lakosságának használatába. Olyan nagy' volt ugyanis a hamis pénz verésének indoklásával alkalmazott feljelentési kedv, hogy a folyamatnak már a kezdetén okvetlenül eljutott a hatóság képviselőihez a probléma. A hamis, vagy nem mindenhol elfogadható pénz ugyanis mindenkinek gondot okozott, nemegyszer feudális városi kiváltságokat sértett. Bányapénzek kapcsán - bár ezek nem kerültek ki a bányák belső használati köréből - még Joanaelli főkamaragrófot sem átallották feljelen-