„Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.”; Az 1956-os forradalom Székesfehérvárott (Székesfehérvár, 1996)
Csurgai Horváth József: Az 1956-os forradalom Székesfehérvárott - Népmozgalmak
lamennyi pont kinyomtatásához nem járult hozzá, végül megtagadta az engedély kiadását. A hosszas megbeszélés alatt a diákok értesítették a kollégiumokat és felvonulást szerveztek a pártbizottság épülete elé, majd a mintegy 800-900 főre duzzadt tüntető tömeg a Városi Kultúrház színháztermében — Szent István Terem — tartott tiltakozó nagygyűlést, amelyen elsőként a pontok megjelenését követelték. A gyűlésen a pártbizottság néhány tagja (BánkiJános, Hankó János, Sebes Imre) is részt vett, ennek ellenére az egyetemi ifjúság követeléseihez csatlakozó diákok pontjainak megjelentetésétől elzárkóztak, sőt a jelenlévőkre sértő nyilatkozatokat tettek. Az újság felelős kiadója Sebes Imre, a megyei pártbizottság első titkára volt, az ő engedélye volt szükséges a közlemények, nyilatkozatok megjelenéséhez. A gyűlést követően a diákok a Székesfehérvári Nyomda épületéhez mentek és ott követelték a kora délutáni órákban megszövegezett 12 pont kinyomtatását. A nyomda munkatársaihoz Bokor Rózsa vezetésével háromtagú küldöttség ment, de itt sem sikerült a nyilatkozat kinyomtatását elérniük. A diákok tüntetése a késő esti órákban, körülbelül fél tizenkettőkor eredménytelenül ért véget, szétoszlottak. ( A középiskolás diákok 5 pontos felhívása — mintegy a hatalom tétovázásának jeleként — október 24-én jelent meg a Fejér Megyei Néplapban. (A felhívást a későbbiek során külön röplapon is terjesztették.) 4 A közlemény bejelentette a Székesfehérvári Középiskolás Diákszövetség megalakulását, az új szervezet kivált a DISZ-ből. Megindokolták kiválásuk okait is. A DISZ-t elbürokratizálódott szervezetnek ítélték meg, amely „nem támogatta a középiskolás diákok tanulását, kulturális és műveltségi ismereteinek követeléseit, a középiskolások sportéletét sem erkölcsileg, sem anyagilag". A Demokratikus Ifjúsági Szövetséggel szemben egy önkéntes szövetséget hoztak létre, amelynek szervezetei az iskolákban önállóan működnek, tagjai választanak vezetőséget. A felhívás politikai célkitűzéseiben szerepelt a szocializmus építésén túlmenően az is, hogy „a munkásosztály vezetését és a párt eszméit és célkitűzéseit magunkévá tesszük". A felhívás üdvözölte a MEFESZ megalakulását, egyúttal csatlako-