Zsoldos Attila (szerk.): Hercegek és hercegségek a középkori Magyarországon. Konferencia Székesfehérváron 2014. szeptember 20. - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 2014)
Font Márta: Rosztyiszlav herceg IV. Béla udvarában
HERCEGEK ÉS HERCEGSÉGEK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON Mit is állít Kinnamos 17. fejezete? „Gézának két testvére volt, László és István. [... ] Sok ide- oda kóborlás után végül a császárhoz jöttek, s az ő kezébe adták magukat. [... ] Géza halála után a testvérek közül az egyiket hívta a jogszabály az uralkodásra (a hunok között ugyanis az a törvény, hogy a testvérek közül mindig az életben maradókra száll a korona), a császár azon buzgólkodott, hogy őket az atyai földre visszavigye. Géza tudniillik az ősi törvényt mellőzve az uralmat fiára ruházta. A hunok ezt a törvényt tiszteletben tartván, de egyúttal a császár támadásától is félve, Istvánt, Géza fiát lemondatták az uralomról, s azt a testvérek egyikének, Lászlónak adták át, Istvánnak pedig, tudniillik az idősebbnek, az urum méltóságot engedélyezték, ez a név a hunoknál az uralmat átvenni készülőt jelenti '. 1 Kinnamos — mint Moravcsik másutt megállapította — a 12. század eleji Árpád-házi családi kapcsolatokkal sem volt tisztában,71 72 joggal tételezzük fel, hogy a tisztségeket illetően sem hitelt érdemlő a tudósítása. Ami a magyar hagyományokra vonatkozó ismereteit illeti, azt nyilván a császári udvarban — István és László hercegek környezetében — forgolódó személyek körében szerezhette. Azaz a híradást nem értelmezhetjük másként, mint Mánuel császár balkáni céljainak 3 és az Árpád-házi hercegek trónigényének megfogalmazását. Az urum (= uram) megszólítást a krónikaíró Kinnamos akár maga is hallhatta. Kinnamos az urum értelmezésében bizonyosan téved, és felületes információját mondanivalója — Mánuel céljainak alátámasztása — szolgálatába állította. Makk Ferenc álláspontjával egyetértve: semmiképp sem kapcsolható össze a despotessvA, és nem tekinthető egy trónörökös titulusának sem. Ilyen összefüggésben a felvetésnek Rosztyiszlav személyére semmi konzekvenciája nincs. A latin dominus alapértelmezése ’tulajdonos, birtokos, politikai cselekvő’, amely a keresztény középkorban az előkelők általános megjelölésére szolgált,74 a magyar úr szó jelentése hasonló: „A korai magyar jelentések a szót a társadalmi hierarchia magas tokán lévők megnevezéseként mutatják”.75 Korai előfordulása az 1009. évi, a veszprémi püspökség határait leíró oklevélben (Urhida)76 77 és a 12. század végi Pray-kó- dexben (Halotti beszéd - типе) adatolható. Neve említése nélkül, de bizonyosan Rosztiszlavra vonatkozhat Georgios Akropolites történeti munkájának kitétele, amelyben egy „orosz úr ”-ról (Rosos Uros) beszél, aki a király veje és a bolgár-bizánci konfliktusban közvetítő szerepet játszott. A forráshely szóhasználata lényegében a dominusnak felel meg. Rosztyiszlav apósát, Béla királyt támogatta a nyugati határszélen folyó harcaiban. Az erről hírt adó krónikák a „király ” (rex) címmel ruházták fel Rosztyiszlavot. Nevét nem említik, csak ruszbeli származását, Bélához fűződő rokoni kapcsolatát, a későbbiekben pedig macsói területi hatalmát. A rex titulust tartalmazó adatok egyik csoportja az 1246. évi, a Lajta folyó mellett vívott csatáról szóló tudósításokban fordul elő. A tatárok elvonulása után Babenberg Frigyes osztrák herceg érvényesíteni akarta a Béla királytól szorult helyzetében kicsikart ígéretét, és meg akarta szerezni a nyugat-magyarországi megyéket, 71 Bizánci források 215. 72 Uo. 195. (2. sz. jegyz.). 73 Michael Angold: The Byzantine Empire 1025-1204. A Political History. London-New York 1984.173-178. — Mánuel nagyhatalmi politikájáról beszél: Ralph-Johannes Lilie: Byzanz. Das zweite Rom. Berlin 2003.387-422., „kontrollált propaganda": 387. 74 Lexikon des Mittelalters. Berlin 1999. III. 1224. 75 A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. Főszerk. Benkő Loránd. Budapest 1976. III. 1035. 76 Diplomata Hungáriáé antiquissima, accedunt epistolae et acta ad historiam Hungáriáé pertinentia I. (ab anno 1000 usque ad annum 1131). Edendo operi praefuit Georgius Györffy, adiuverunt Johannes Bapt. Borsa, Franciscus L. Hervay Bernardus L. Kumorovitz et Julius Moravcsik. Budapestini 1992.52. 77 Bizánci források 301. 72
