Zsoldos Attila (szerk.): Hercegek és hercegségek a középkori Magyarországon. Konferencia Székesfehérváron 2014. szeptember 20. - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 2014)
Bagi Dániel: Új megközelítési lehetőségek a 11. századi hercegség történetének vizsgálatához
HERCEGEK ÉS HERCEGSÉGEK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON vélte, hogy azokban az országokban, ahol a dinasztia maga alakítja ki a hatalmi struktúrákat, ez esetben Magyarországon kívül Lengyel- és Csehországban, az uralkodócsalád az országot saját domíniumaként kezeli, aminek olyan következményei is vannak, hogy az ország birtoklásának kérdése öröklésj ogi problémákhoz vezet a dinasztián belül.16 Ennek megfelelően történetírásunk e vonulata a dinasztikus trónöröklési jog kérdéskörén belül vizsgálta a dukátust, azaz all. századi hercegségben elsősorban egy dinasztikus vagyonjogi vita végeredményét látta, s az országmegosztás gyakorlatát vagy valamilyen normatív jogon alapuló trónöröklési modellel hozta összefüggésbe,17 vagy éppen ellenkezőleg: a trónöröklés szabályainak kiforratlanságával és kialakulatlanságával magyarázta.18 Ennyi év távlatából már világosabban látszik, hogy a Györffy György és Kristó Gyula által felrajzolt két államfejlődési modell pontosan leképezi a 20. század második íelének Kelet-Közép-Euró- pájában divatos két, alapvető felfogást az államfejlődésről. Ezek közül az egyik a nemzeti történelem régmúltjában kereste az állam eredetét, a másik pedig, a nemzeti narratívát mellőzve, strukturális analógiák mentén próbált meg eredményre jutni. A két elmélet érdekessége, hogy a klasszikus cseh, illetve a két világháború közötti és az az utáni csehszlovák történetírás két nagy vonulatának alapvetéseivel szemben, illetve azokra támaszkodva született meg. Az egyik ezek közül a Premyslida Csehország és a Nagymorva Birodalom közötti kapcsolatot megteremtő kontinuitás-elmélet. Ennek gyökerei valóban a középkorra vezethetők vissza, ám csak Prágai Kozma 12. század eleji krónikájáig. A Premyslidák első történetírója örökítette ránk a nagy-morva Szvatopluk birodalma lehanyatlásának történetét.19 20 Ennek lényege, hogy a morvák birodalmát részben a csehek, részben a lengyelek és a magyarok örökölték meg, azaz a Nagymorva Birodalom e helyeken élt tovább. A Kozma által megálmodott translatio regm-elmélet persze kizárólag a cseh dinasztikus történetírásban élt tovább. A 14. századi Dalimil-krónika és a 15. századi Pulkava-krónika nemcsak átvette, hanem ki is egészítette a történetet, melyben a morvák birodalmán kívül Morvaország koronája is a csehekre szállt.21' Bár már a 20. század második felében történtek kísérletek a nagy-morva eredet- és kontinuitás-elmélet dekonstrukciójára, Frantisek Graus például sikerrel mutatta ki, hogy a translatio regni motívuma a 12. századi irodalom kedvelt kelléke volt,21 mások pedig meggyőzően bizonyították, hogy Kozma története elsősorban 16 Marczali H.: Magyarország története az Árpádok korában i. m. 59. 17 Bartoniek Emma: Az Árpádok trónöröklési joga. Századok 60. (1926) 785-841, Rugonfalvi Kiss I.: Trónbetöltés és ducatus i. m. 733-765, 849-868, ill. [Századok 63. (1929)] 202-210. (ez utóbbi helyen a szerző kiegészítő megjegyzései olvashatók), Domanovszky S.: Az Árpádok trónöröklési jogához i. m. 49. 18 Deér /.: Pogány magyarság i. m. 126. 19 Cosmae Pragensis Chronica Boemorum, Lib. I. c. 14.: Eodem anno Zuatopluk rex Moravie, sicut vulgo dicitur, in medio exercitu suorum delituit et nusquam comparuit. Sed re vera tum in se ipsum reversus, cum recognovisset, quod contra dominum suum imperatorem et compatrem Arnolfum iniuste et quasi inmemor beneficii arma movisset qui sibi non solum Boemiam, verum etiam alias regiones hinc usque ad flumen Odram et inde versus Ungariam usque ad fluvium a Gron subiugarat penitentia ductus medie noctis per opaca nemine sentiente ascendit equum et transiens sua castra fugit ad locum in latere montis Zober situm, ubi olim tres heremite inter magnam et inaccessibilem hominibus silvam eius ope et auxilio edificaverant ecclesiam. Quo ubi pervenit, ipsius silve in abdito loco equum interfecit et gladium suum humi condidit et, ut lucescente die ad heremitas accessit, quis sit illis ignorantibus, est tonsuratus et heremitico habitu indutus et quamdiu vixit, omnibus incognitus mansit, nisi cum iam mori a cognovisset, monachis semetipsum quis sit innotuit et statim obiit. Cuius regnum filii eius pauco tempore, sed minus feliciter tenuerunt, partim Ungaris illud diripientibus, partim Teutonicis orientalibus, partim Poloniensibus solo tenus hostiliter depopulantibus. — (ed. B. Bretholz) in Monumenta Germaniae Historica (a továbbiakban: MGH). Scriptores rerum Germanicarum (a továbbiakban: SRG) N.S. 2. Berlin 1923.32-33. 20 Krónika takfeceneho Dalimila, c. 24. Praha 2005.47, Krónika Pulkavova, (ed.J. Emler) in Fontes Rerum Bohemicarum (a továbbiakban: FRB) V. Praha 1893.1-344. (különösen: 15-17.). 21 Frantisek Graus: Velkomorávská rise v ceské stredovéké tradici, Ceskoslovensky Casopis Historicky 11. (1963) 289-305, Uő: Die Entstehung der mittelalterlichen Staaten in Mitteleuropa. Historica 10. (1965) 5-65. 27
