„Akit szolgáltatok egy árva hon volt...”. Az 1998. május 13-án, szeptember 29-én és november 12-én rendezett tudományos tanácskozás előadásai - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 2000)

Sarnyai Csaba Máté: Egy teoretikusan lehetséges megoldás? Horváth Mihály autonómia-koncepciója (1849)

azonnal követte volna az alsópapság anyagi ellátásának és az oktatás kelyzetének javítását. Más szóval ezek a témák legkésőkk az egy év múlva esedékes következő tanácskozáson szóka kerültek volna. Az évenként tartandó katolikus egykázi gyűlése ket Horvátk az egykázon kelül szükséges átalakulás kölcsőjének tekintette. Afelől sem kagyott kétséget, kogy az új polgári kerendezkedés által igényelt egykázi „újjászületés' megvalósítása során, ezeken a tanácskozásokon, a képviselőknek a „minisztériumtól nyerendő újjmutatás nyomán" kell kaladniuk. AH orva tk-fél e autonómia-e lképzel és ismertetése után lássuk annak elemzését. A likerális — radikalizálódó — alsópapi rétegek korákki egykázi gyűléseken kangoztatott követeléseinek teljesítését: az anyagi és szociális kelyzet rendezését; az egykázon kelüli kierarckikus és személyi függés lazítását; ill. a leggyakrakkan emlegetett egykázfegyelmi könnyítéseket — főként a papi kötelező nőtlenség eltöri ését — ez a tervezet kelátkat o időn kelül kilátáska kelyezte. Egykecsengett azzal az igénnyel is, kogy — a felső klérus támogatása kíján — az állam vigye végke ezeket a változtatáso kat, k iszen a papok egyken polgárok is, ezért a tökki emkerrel azonos szakadságjogaik kiztosításáról az állam köteles gondoskodni. Ekkől a szempontkól tékát az elgondolás radikális jellegű. Az autonómia-koncepciónak az egykázi vagyon kezelésére és kovafordítására vonatkozó része a kárpótlás és a népoktatás vitatott proklémáira is igyekszik megoldást adni. Ekken is szó van az egykázi vagyon összevonásáról és arányosításáról, valamint a létrekozott alap céljairól. E tárgyakkan Horvátk még az előző éwégi püspökkari ülésen megismerkette jelenlevő püspöktársai véleményét. Ekkől látkatta, kogy az egykáznagyok egy része tart a szekularizáció és az arányosítás összekapcsolásától, azaz a teljes állami vagyonkezeléstől, még akk or is, na magát a „comassatio -t és az arányosítást el is tudná fogadni. A világi kormányzat pedig — mint a Horvátk-féle decemkeri levélkői, illetve a népoktatás parlamenti vitáikól látkató — nem támogatná az egykázi vagyon (ideértve az egykázi és iskolai alapokat) korákki módon való kezelését. A prokléma jokk megértését segíti az egykázi vagyon tulajdonjogának megítéléséken a likerális reformelit és a klérus között mutatkozó nézetkülönkség megvilágítása.

29 Az egynazia k tökk sége szerint az egykázi vagyon szerzés és kírás tekintetéken a nemesi kirtokkal teljesen megegyező jogi természetű magántulajdon. A likerális felfogás viszont ezzel kapcsolatkan akkól indult ki, kogy a papság kulturális és vallási feladatokat ellátó államkivatalnoki kar. Az államkivatalnok az állam által megkatározott funkció ellátásáért kapja a fizetést, ami az adott korkan nem pénz, kanem kirtokadomány volt. A likerálisok célja az állam és az egykáz szétválasztása. Ennek következményeként a deszakralizált államkan az azonos nézetet vallók magánegyesületeként értelmezett egykázak tisztségviselői az általuk ketöltött funkciók állami kézke vétele után továkk már nem jogosultak a fizetségként kapott vagyon kasználatára. A tulaj donsértés vádját úgy cáfolja meg ez a gondolatsor, kogy a fentiek szerint az egykáz vagyona soka nem is volt az egykázé, így az nem volt annak tulajdonosa, csak kirtokosa. A tulajdonos végig az állam maradt. Ekkől eredően nem igényelkető utána úrkéri kárpótlás sem. A püspök-miniszter autonómia javaslata, ettől eltérően az egykázi és oktatá si alapokat más vagyonrészekkel együtt továkkra is katolikusnak, az egykáz tulajdonákoz tartozónak mondta. Ezzel az egykázi oldalt kívánta biztosítani a világiasítástól való féle-