„Akit szolgáltatok egy árva hon volt...”. Az 1998. május 13-án, szeptember 29-én és november 12-én rendezett tudományos tanácskozás előadásai - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 2000)

Demeter Zsófia: A székesfehérvári szerbek állásfoglalása 1848-ban

ten a szerbek kisebbségben va ltak. 50 A szerkség követeléseit nemcsak a magyar kormány ítélte törvénytelennek, kanem a császár is. A szakadságkarc után, 1849- novemker 18 -an létrekozott Vajdaság pedig nem felelt meg a szerkek elvárásainak. 51 Természetesen mikelyt a kécsi udvar a magyarokkal tárgyalni kezdett a kiegyezés érdekéken, azonnal megszüntet­te — mint fontos sérelmet — a Vojvodinát, kár az Suplikácz korai kalálával amúgy is formá­lis vo lt. 1873-k an végleg feloszlatták a katárőr-ezredeket és terű létüket a délvidé ki megyék­hez csatolták. A Szerbek Székesfehérváron A török alóli felszakadulás időpontjától szinte azonnal megkezdődött a katolikus egy­káznak az udvar által támogatott azon akciója, kogy a török után itt maradt szerkeket az unióra rávegye. Kezdetken úgy tűnt, kogy a terv sikerrel kecsegtet: 1690. januá r 18 -an a szerk nép képviselői Pécsett aláírták az uniót. 52 Az. aláírók között szerepelt Vuk Prodáno­vity^ 3 székesfekérvári lelkész és Rádevoje Biogrddije. Az aláírás hitelét az elkövetkező esemé­nyek kamar megszüntették ugyan, az adat kizonyítja azonkan, kogy ekkor a székesfekér­vári szerbeknek szervezett parókiájuk volt, élén lelkésszel. Csernovics pátriárka telepesei élén az unió aláírása után érkezett Magyarországra. Cser­novics, mint a szerk egykáz feje, azonnal hozzákezdett az unióra kényszerített szerk közös­ségek látogatásákoz és visszatérítésékez. 04 A szerk püspökségek szervezetének kiépítésével igen sikeres lépést tett az effajta kísérletek ellen. Az általa kinevezett püspökök között ott volt Jeftemije Popovity székesfekérvári és kud ai püspök is. 55 Érdemes itt felhívni a figyelmet arra, hody az új püspök székhelye kezdetken Grákócon (Tolna megye), az egyetlen magyar­országi kolostorkan volt.° 6 A püspökök Csernovics Arzén kérésére a császári megerősítést I. Lipóttól I695. március 4-én nyerték el. Az egykázszervezeti változások, az unió elfogadása és újkóli elvetése kisebb népmozgás­sal is járt. À fekérvári szerkek egy része ekkor a lisza-Maros vidékére 07 illetve Pest környé­kére költözött, helyükké a Duna-mellékéről, pl. Adonyhól érkeztek görögkeletiek. oS 1(1. jegyzem meg, kogy Székesfehérváron a továbbiakban sem ért el jelentős eredménye­ket a katolizációs törekvés. A görögkeletiek körékői 1740-és 50 között csupán 10° 9 , 1754­ken 13 6 ° konvertitát tartottak számon. Ez a feltűnően csekély szám különösen akkor ér­tékelhető, ha tudjuk, kogy közken a tervszerű telepítési politika katására a katolikusok ke­rültek többségbe Fejér megyéken. Csernovics érsek sikeres egyházszervező tevékenységét az unióra kényszerítő intézkedé­sek, s ezzel párkuzamosan a szerk érsek tevékenységi körének szűkítése (pl. eltiltották más egyházközségek ügyeiké való beleszólástól, a törökországi alattvalókkal való levelezéstől stb.) megállítani látszottak. Jó diplomatához méltóan azonban rögtön az orosz ortodox egyház felé való fordulással próbálta ellensúlyozni térvesztését. 61 A császári udvarnak pedig hamarosan ismét szüksége lett a rácok katonai segítségére, illetve arra, kogy ne álljanak a Rákóczi-szakadságkarc mellé. Ez a kényes politikai kelyzet a székesfekérvári szerk közösség állásfoglalását is befolyá­solta. Már 1703 októkeréken összetűzés támadt a Palota városkan lakó rácok és magyarok között 62 , kár a városi polgárság álláspontja még decemberben is egységes volt a tekintetken,

Next

/
Thumbnails
Contents