„Akit szolgáltatok egy árva hon volt...”. Az 1998. május 13-án, szeptember 29-én és november 12-én rendezett tudományos tanácskozás előadásai - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 2000)

Mózessy Gergely: A székesfehérvári egyházmegye 1848/49-ben

1849- augusztus 10-i elfogatásáig — az eddigi adatok szerint — nem hagyta el az egyházmegye székvárosát. Yalószínűkknek tarthatjuk tékát, kogy ő vezette az irodai adminisztrációt a kérdéses időken.

18 Továkki — immáron grafológiai — kutatások segíthetnének a kérdés eldöntéséken, azonkan korántsem vezetnének kiztos eredményre: kiszen az egyes iratok 1 ejegyzoje nem feltéti enul a logalmazo. Azt is feltételezhetjük, kogy az egy adott időken az aulákan tartózkodók sincsenek mindenről közös véleményen. Pados Jánost például Gyulai Gaál Eduárd kormánykiztos nyomására Farkas Ferenc 1849 áprilisának elején el akarta távolítani a város hói. Az ügyről szóló levelek iktatását azonkan szakályosan szabotálta valaki az irodában. Pados is hivatalos levelet kapott, ezt szerencsésen fennmaradt válaszaikól tudjuk, Gaál Eduárd egyik sürgetése is nktatószámmal az aktán maradt fenn — de semmi sem utal a püspökség iktatókönyvéken a történtekre. Csak néhány kitöltetlen rubrika. Hasonló tapasztalatunk van Molnár János megkurcolásának aktáival kapcsolatkan.

19 A székeskáptalan A fekérvári székeskáptalan tagjainak száma sokáig kat fő volt. Hosszas kuzavona után 1841. június l-jén kelt leiratával engedélyezte Vf Ferdinánd a kanonokok számának felemelését nyolcra, melyet a káptalan 1827 óta ellátott hiteleshelyi tevékenysége indokolt. Az 1847-es esztendőken a káptalan személyi állománya nagymértékken átalakult: Puretits Ignác és Simonits Károly halálával, valamint Korizmits Antal veszprémi káptalanka történő távozásával három stallum is megürült. V. Ferdinánd 1848 júliusában a tizennégy pályázó közül egy stallumot egyelőre üresen hagyva Krizsány Ignác fel sővárosi és Aigner Károly budakeszi plékánost emelte ke a testületbe.

20 Joggal merül fel az a kérdés, ko gy a káptalan miként vélekedett a forradalomról. Nem leket ugyanis a testület tekintélyének az egykázmegyés papságra gyakorolt katását figyelmen kívül kagyni, anyagi leketőségei pedig vetekedtek a püspökével. Nos, a káptalan — akárcsak a magyar egykáz egésze — korántsem volt egységes a kelyzet megítéléséken. Vezetőjének, Farkas Ferenc nagyprépostnak, továkbá Farkas Imre éneklőkanonoknak udvarkűségéről már esett szó. A tökki kanonok — és ez az udvar által frissen kinevezettekre, tékát elvken kálára kötelezettekre is igaz! — inkákk a magyar kormányzat o Idaián állt. A törésvonalakat legélesebben az 1849. március 24-i káptalani ülésen történtek mutatják meg. Ekkor Hám János kinevezett esztergomi érse k „több szőr sürgetett" indítványát tárgyalta meg — vélketően nem először — a káptalan, mely „az óhajtott béhe meg szerzésére nyolez száz pengőforintni — a császáriaknak adandó — segedelem megadását irányozta elő. Schvan/elder József őrkanonok azzal érvelt az indítvány ellen, kogy az az ország püspökeinek szól, nem kifejezetten a káptalannak. Kijelentette továkká, kogy ő „szűkölködése végett nem adkat kizony semmit, kelyzetét a prépost ismeri, azon szemlátomást javítani nem akar — ezért sem a tárgykoz, sem az összegkez tökket kozzá nem szólva látványosan kallgatáska kurkolózott. Krizsány Ignác kudai főesperes közölte, hogy ő szegény, adjanak a vagyonosakkal?. Maurer György székesegykázi főesperes kivatkozott a káptalan jövedelme-