Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története IV. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

A SZABADSÁGHARC LEVERÉSÉTŐL A KIEGYEZÉSIG - II. Az alkotmányos városi közélet helyreállítása 1860-1861

Batthyány István izzó magyar érzésű főúr volt, aki korábban is nagy szerepet játszott Székesfehérvár történetében, és ezen az országgyűlésen is tanúságot tett negyvennyolcas politikai elkötelezettségéről. Ott elmondott beszéde, melyet a Magyarország is közölt, megérdemli, hogy a mai kor is olvassa, a következő: „Előre bocsátom, hogy szerencsétlen volnék elhinni azt, miként igénytelen szavaim valakit capacitálhatni képesek lennének, de a fennforgó kérdésben nyilatkozni (képviselői állásomnál fogva) kötelességnek tartom, és azért emelem fel szavamat. Midőn az október 20-diki leirat Bécsből hazánkba leérkezett, akkor az egész nemzet utat látott abban, hogy 11 évi némasága után alkalma legyen kijelenteni azt, miszerint ő a 48-ban szentesített alkotmányhoz híven ragaszkodik; kimondotta azt a nemzet egyhangúlag fennszóval és oly hangosan, hogy annak visszhangját meghallhatták és megérthették még azok is, kik Bécsben laknak; azon szellemben szevezték magukat az illető községek, megyék és városok, ama törvény értelmében megtörténtek a követi választások, melyek gyakorlata folytán mink itten egybegyűltünk; a nemzet a törvényes úton megindult, azon haladt és ottan áll most is, elvárván a kormánytól, hogy ha előbb nem, legalább az országgyűlés megnyitása alkalmával megteendi a maga kötelességét, annyival inkább (mert qui tacet consentire videtur) a kormánynak negatív állásánál fogva az ő beleegyezését méltán reményleni lehet; azonban a kormány mai napig mit tett, vagyis inkább mit nem tett?, azt önök jól tudják, de annyi bizonyos, hogy a magyar ismét megcsalódott. A kormányt egy ravasz farkashoz hasonlítani lehet, a ki a bárány bundájába felöltözködik, felköti a jóságnak, szelídségnek és hízelgésnek lárváját, de csak akkor, midőn az ő sorsa ingadoz, mert alighogy a kocka kedvezően feléje fordul, lerántja álarczát, és vaskörmével visszaragadja azt, mit ígérni kénytelen volt; azt tanúsítja a jelenkor, azt mutatja a múlt korszak, számtalanszor azóta, mióta az a szerencsétlen házasság létezik, melynek neve a pragmatica sanctio. És mégis azt kívánják, hogy nagylelkűsége világszerte tudva van, tud ő méltányos, de udvarias is lenni, de csak akkor, midőn ő az Isten és ember előtti jogos óhajtásai és követelései beteljesedve lesznek, mikor ősei által kivívott és tőle jogtalanul elrabolt alkotmányos szabadsága visszaadva és a jövőre biztosítva leszen; ez legyen az ő szilárd akarata, és attól el ne térjen soha. Alig van köztünk, a ki vagy programjában, vagy megválasztása alkalmával ki nem jelentette volna azt, hogy ő a 48. alkotmányhoz híven ragaszkodik, egy hajszáit sem tér el, egy betűt sem enged; sőt vannak olyanok is, ámbár a törvény azt nem mondja, de hazafias érzelmeik által elragadtat-