Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története IV. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

A SZABADSÁGHARC LEVERÉSÉTŐL A KIEGYEZÉSIG - II. Az alkotmányos városi közélet helyreállítása 1860-1861

vári, erre a hitet önkéntesen le is tették - én is azok közé tartozom, és ellenkező esetben hitszegő lennék; meglehet ugyan, hogy a koronás fejedelmek azon kiváltsági joggal bírnak, miszerint ők büntetlenül hitszegők lehetnek, ezt legalább a história sok ízben tanúsítja, de én részemről azon esetben nem volnék méltó eme tisztelt háznak további tagja lehetni; azért tehát kívánom, a kormány legyen következetes, az initiativát onnét várom, a honnan jönnie kellene, vagyis inkább régen kelletett volna, legyen minél előbb az, a mi a 48 főkelléke: t. i. felelős, de független magyar ministerium; köztiszteletben álló követtársam, báró Eötvös József a minapi beszédjében azt találta mondani: meglehet, hogy a felírás kedvező választ nem nyer; a mit tisztelt barátom gyanít, én azt pozitivitással állítani merném, és azért, ha győz a felírás, ám legyen, de meg vagyok győződve arról (a háznak hazafias érzelmét ismervén), hogy ha kedvező siker nem lesz, akkor a ház egyhangúlag a határozatot kimondani fogja, a mi pedig engem illet, én ezennel felkérem az illető tisztelt jegyző urat engem azonnal azok közé soroltatni, kik a határozatot pártolják. Dixi et salvavi animam meam. A képviselőválasztással egyidőben, de attól függetlenül, zavargás is volt városunkban. Az ortodox és neológ pártra szakadt zsidó hitközség egyenetlenkedése, a kölcsönös torzsalkodások hatósági föllépést tettek szükségessé a két hitközség kérelme folytán, azonban a tanács kiküldöttei nem tudták létrehozni a békességet, sőt maga a tanács is tehetetlen volt. A jegyzőkönyv megjegyzi, hogy hatóság „nem akarván a lelkiismereti szabadságot semmiben is korlátozni.

3 Április 12-én, miként Nagy Ignác városkapitány mondja jelentésében,

4 „a magát szabadelvűnek nevezett pártbeliek közül többnyire a fiatalság gyanúsan csoportosult, mi annyival inkább meglepőbb volt, mert igen sokan fokos, veszélyesen kiköszörült csákányok és egyéb szerekkel fegyveresen állták el az utcát." A csetepaté verekedéssé fajult, több egyént jól megraktak a két párt hívei, és a rendőrség alig tudta helyreállítani a rendet. A tanács ekkor a két ágra szakadt hitközség elöljáróit tette felelőssé, hogy a jövőben ilyen botrány ne forduljon elő, azonban az elöljárók csak azt ígérték meg, hogy „a templomban leendő kihirdetés és felszólítás által erkölcsileg oda hatni iparkodnak, miszerint az annyira szükséges csend és rend ne háborgattassék." Az utcai botrányok ezután nem is ismétlődtek, mert belátta a két párt, hogy vallási dolgokat nem lehet fütykösökkel elintézni.