Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története IV. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

FÜGGELÉK - Arcképek

Végrendeletében 26 200 forintot hagyott az Akadémiának, a Nemzeti Színháznak és a Nemzeti Múzeumnak; 10 ezer forintot hagyott ösztöndíjakra, hogy annak kamataiból öt székesfehérvári tanuló kapjon évenként 100-100 forint segítést. Erről a a következőket írta: „Az ösztöndíj múlhatatlan feltétele legyen mindenkor a magyar nyelv tudása, mert én alapítványomat nem külföldieknek rendelem, annál kevésbé olyanoknak, kik magyarul beszélni nem tudnak." Hagyott azonkívül Székesfehérvárnak még 18 ezer forintot, hogy ezen összeg kamatokkal együtt tőkésítésre szolgáljon. Ha a jövedelem 10 ezer forintot ér el, akkor mint úgynevezett raj a városi kórházat, a második a szemináriumot, a harmadik a reáliskolát, a negyedik az aggintézetet, az ötödik a szegényalapot illeti." Ennyi gondoskodásért rászolgált Reseta János, hogy szülővárosa az ő nevéről nevezze el azt az utcát, amelynek egyik házában bölcsője ringott. RÓNAY JÁCINT 1814. május 13-án született az egykori Sas utca egyik házában, amelynek tulajdonosa ma Tóth Artúr. A ház előzőleg Büttel vagy - mint Székesfehérvárott mondották - a Fitli családé volt, amely a tizenkilencedik század első felében egészen 1848-ig fuvaros vállalkozással tartotta fönn a közlekedést Budapest felé és egyéb irányban. Rónay Jácint atyja, Leitzinger Domonkos szíjgyártó, anyja Farkas Juliánná volt, akik tőlük telhető gondos nevelésben részesítették gyermeküket. Tanulmányait főgimnáziumunkban végezte, 1831-ben lépett a bencés rend tagjai közé. Tüneményes pályafutása Győrből indult, ahol a magyar szabadságharc dicső napjaiban nyilatkozott meg olthatatlan erővel szabadságszeretete. A győri nemzetőrségnek tábori papja volt, részt vett a pozsonyi küldöttségben, lelkesítő, buzdító beszédeket tartott a néphez, és székéről hatalmas erővel hirdette - nem egyszer republikánus szellemben - a magyar hazafiság szabadságszeretetét. A schwechati ütközet után, amelyben tevékeny részt vett - Csányi László Pestre küldötte Kossuth Lajoshoz, majd Budavár bevétele után a győri egyházmegye népszónokává nevezték ki. Ezen állásában lelkesítő szavakkal beszélt, a nép gyönyörrel hallgatta. Úgyszólván vakon követte őt a föllelkesített tömeg, amely Rónay szaváért mindent kész volt teljesíteni. Azután az események áradata vitte magával Rónay Jácintot Világosig. Az abszolutizmus első hónapjaiban Hegyi Rudolfnéven gazdasági írnok, majd gyógyszerész-segéd Nagyváradon és környékén, de bizonytalan sorsa miatt menekülni kényszerült. Barátai segítségével 1850. május 26-án a polkorai állomásnál átlépte a magyar határt. Ekkor írta naplójában a következő sorokat: „Túl a határon még egyszer megálltam, s visszatérve, egy maroknyit a haza földjéből a keblembe rejtettem. Őrizni fogom, mint szent ereklyét, e nehéz pillanatok emlékéül."