Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története IV. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

FÜGGELÉK - Díszpolgárok 1840-1912

alatt azon alapos tudásról tanúskodó és kitartó vezetés, mely megfényesíté a földmíves ekéjét is... Nem a politikai férfiút, nem a kormány bizalmi férfiát ünnepeljük mi, de elválasztjuk a munkabíró férfiút a magas állású tisztviselőtől, mert előttünk Méltóságod páratlan tevékenysége és érdekeink felismerésében, azok védelmében tanúsított buzgósága emelte föl Méltóságodat a tisztelet, szeretet és nagyrabecsülés oly fokára, amilyennel csak kevés ember dicsekedhetik." PROHÁSZKA OTTOKÁR. 1912. január 21-én lelkesedéssel választotta meg Székesfehérvár az új díszpolgárt, Prohászka Ottokárt, Székesfehérvár püspökét. Dicsőség a városnak ez a lelkes elhatározás, amely világot átölelő, fényes szellemet fűz Székesfehérvár népéhez, hogy ez a ragyogó egyéniség most már egy legyen velünk az érzés, a gondolkodás, a törekvés és az akarat terén. A díszpogári oklevél átadásának fényes ünnepsége mindnyájunk lelkét betölté a fenséges gondolatok árjával, amely termékenyítő hatású erővel szállott a nagy magyar főpapnak, a huszadik század fényes szellemű Pázmány Péterének ajakáról. És igaza volt az ünnep minden szónokának, akik lelkük érzéséből, szívük dobbanásával méltatták azokat a korszakalkotó, nagy érdemeket, amelyek Prohászka Ottokár ideális gondolkodásának, felsőbb atmoszférában szárnyaló, kristálytiszta lelkületének, a felebaráti szeretet tanítását egész nagyságában hirdető és megvalósító szívének talajából fakadtak, hogy vallást, hazafiságot, magyar érzést sugárzó erejük igazán termékenyítő hatással fejlessze az emberi társadalmat új irányban, helyes utakon. Prohászka Ottokár, a mi jogos büszkeségünk, nem a külsőség fényét becsülte meg a díszpolgárság kitüntetésében, hisz maga mondotta szépséges gondolatok árjától hullámzó szavaival: „Nekem nem kellene prófétai látomás, nem törném magam mélyreható tekintet s távollátás után, ha nem tudnék nézni úgy, hogy az ember arcában föl ne ismerjem a testvér vonásait, s ha nem tudnám magamat adni úgy, hogy hívem s ellenségem meg ne érezze, hogy ember vagyok, kinek valósága az egyszerűség s ambíciója a testvériség!" Ezt a puritán jellemet, amelynek megnyilatkozásai voltak a szép szavak, ragyogó sugárral övezi a fényes szellem és a nemes szív, amelyeknek varázslatos ereje mindenkit egyéniségéhez csatol. És a társadalomban, ha jól felfogja saját érdekét, amely minden téren, minden viszonylatban a haladást, a fejlődést követeli, Prohászka Ottokárnak csakis barátai, elveinek és tanításának megértői lehetnek, de ellensége nincs! Nagyon igaz, amit gróf Széchenyi Viktor főispán mondott a díszközgyűlés megnyitásakor: „Apostol ő, ki a hullámok csapkodásai közepette sziklaszilárdan áll, s magasra nyújtva keresztet tartó kezét, mutatja nekünk az utat, melyen haladnunk kell. Fáklya ő, mely az Istent keresés ösvényén fényesen világít előttünk. Pap, ki vallását nem erőszakkal, de a meleg szeretet és meggyőzni tudás fegyverével terjeszti, ki a más vallásának meggyőződését mindig tiszteletben tartva, el-