Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története IV. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

FÜGGELÉK - Díszpolgárok 1840-1912

érte azt, hogy nemcsak fellendítette a vallási életet saját híveinek ezreiben, de megszerezte magának más vallásúak föltétlen tiszteletét is." A fényes ünnepség, mely a díszpolgári oklevelet átadta, Székesfehérvár minden lakójának szívébe vésődött. Ezt a napot - Prohászka Ottokár szavai szerint - az új díszpolgár nem fogja feledni, de a mi meggyőződésünk szerint a mai generáció is megőrzi lelkének ragyogó emlékei között. Prohászka Ottokárt Székesfehérvár írói is ünnepelték 1912. december 22-én, midőn harmincéves évfordulóhoz jutott. A főváros tudományos intézetei egyesültek ekkor a székesfehérvári írókkal, hogy a fenséges gondolatok hirdetőjét, kinek szárnyaló eszméi ég és föld határait kapcsolják együvé; a magasztos érzések megdobbantóját, kinek lelkéből nemesség árad mindnyájunkra; a hazafias, a vallásos, a kulturális, a közéleti és társadalmi kérdések mélységes tudású ismerőjét, ki lelkünk rejtett vágyait, eszmei törekvését irányítja; a nagy magyar írót, kinek müveiből tudomány és erkölcs, vallás és hazafiság, emberszeretet és kultúra szólanak - nem az ünneplés külső hiúságával, de a lélek benső érzésével üdvözöljék. Prohászka Ottokár fogalom a magyar irodalomban - a filozófus nyugalmával, a költő hevülésével, a historikus alaposságával, a világirodalmat átölelő nagy elme mélységével író, nagy magyar stilisztának fogalma. Fegyvere, amellyel egy országot meghódított, a toll - és a föld, amelyen oly gyönyörűséggel szántanak végig termékenyítő sorai - a papír. A harminc év, amelynek ragyogását szeretet köszönti az ünnepen, a pap, majd a tanár, utóbb a főpásztor munkakörének minden szabad idejét íróasztal elé állította, hogy tolla magasztos gondolatokat, nemes érzéseket rögzítsen. És dolgozott ez a toll: az új kor Pázmány Pétere egész könyvtárt megtöltött munkásságával, hogy a fényes szellem kincseinek az egész emberiség érző és gondolkodó lelkében helyet adjon. És az eszmék, az érzések, a gondolatok az ész nagyságából, a szív mélységéből születvén, erkölcsöt, vallást, hazafiságot, emberi erényt hirdetnek a nagy magyar író tollával a magyarnak. Madách írja az Ember tragédiájában: Az eszme él s a láng, mely fellobog, Világot késő századokra vet. Madáchnak ezen gyönyörű két sorával jellemezhetjük talán legjobban Prohászka Ottokár műveit, amelyek eszméről szólanak, és az eszmét fölséges alakba öltöztetik. Ez az eszme mindenkor nemes, mindenkor magasztos, az alak pedig, amelyben testet ölt, a magyar stílus minden szépségével, költői szárnyalásának minden ragyogásával ékesített. És a fölséges eszme ebben a fölséges alakban túlszárnyalja a földi lét szűkös határait, örökéletű az, hiszen a mai kor és a jövő generáció fiai egyaránt csodálni, megérteni és követni fogják a nagy eszmének költői megnyilatkozásait.