Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története IV. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

A MILLENNIUMTÓL AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚIG - VII. A millenniumi ünnepségek. Székesfehérvár a századforduló éveiben 1896-1904

Pajor István, Pap János, Patay János, Poleszák János, Pribék Mihály, Rodé János, Simsolics Ferenc, Smihl János, Somogyi András, Szabó István, Szabó József, Szeitl Mihály, Szentes János, Tikász István, Tischler János, Tóth János, Tuszkau Mór, Varga József, dr. Varga Zsigmond, Vámos Gábor, Vilhelm József, VirágJózsef, VizlerJános, Úrhegyi Gyula. * Meg kell emlékezünk arról a nagy adományról is, amelyet városunk egy régi polgára, Töltényi Antal ebben az évben juttatott az aggintézetnek. A 20 ezer forint nemes lélekből fakadt, és az emberbaráti célok szolgálatában megőrzi a derék polgár nevét. Az a mérhetlen csapás, amely június 27-én és 29-én az egész Dunántúlt sújtotta, az óriási jégverés, Székesfehérvárt sem kímélte meg. Szent László napján a jégvihar a Draskóczy tanyái, Vadmezői, a Fecskeparti dűlőket, a Pénzverő tanyák, a Szőlőhegyet, különösen a kápolna körül, az András gyep és az Amerikai szőlőtelep környékét teljesen tönkretette. Ezreket és ezreket érő szőlők pusztultak el, a vihar pedig olyan erős volt, hogy a Budai úton (a mai Erzsébet-ligetnél) pozdorjává törte a hatalmas törzsű fákat is. Az egykorú lap

10 így írja le a jégverés pusztításának következményeit: „A gabona és szőlő megmaradt termése alig érdemel említést, és sok helyen még a csekélyke szalmáért sem érdemes a földet megtisztogatni. Több gazda a hajdina termelését ajánlja, melynek éppen most van a vetési ideje, és igen ízletes kenyeret ad. Nálunk a hajdina termelése ismeretlen, mert a jó búzakenyérhez vagyunk szokva, de hát a szükség sokra megtanítja az embert." Pedig ez a jégverés még csak bevezető volt, jött utána a többi is, és ami a legnagyobb ritkaság a természet ősi erejében, 39 óra alatt ötször zúdult reánk a veszedelem. Ennek az Istencsapásnak következménye gyanánt a városi határ háromnegyed része letarolt pusztasághoz hasonlított, amelyen semmi sem maradt, csak a nyomor és a koldusbot. A legutolsó jégverés volt a legnagyobb, mert tojás nagyságú jégdarabok olyan menynyiségben hullottak alá, hogy pár perc alatt hófehérré lett az utca, a vihar megszűntével pedig még órákig tartott, hogy a melegen kisütő nap elolvadásba vigye a hatalmas jégtömeget. (Magam is megnéztem számos jégdarabot; volt közöttük olyan, buzogányszerűen összeálló, amelynek súlya 200-250 grammot tett ki.) A vetések elpusztulásán kívül legalább 3000 ablak látta kárát a viharnak, és hetek múlva is volt még betört üveg, mert a munkáskéz nem győzte a sok dolgot. Helyi újságunk

11 írta a szo-