Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története IV. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

A KIEGYEZÉSTŐL A MILLENNIUMIG - V. A kiegyezést követő esztendők 1867-1869

Oh! nem magánosan sírsz éjeken át, S imádságod nem egyedül eped; Leomlok, íme!, szótlanul előtted, S együtt imádkozom, sírok veled! Történeti tárgyat énekel Endrődi a Kun Lászlóban, fordításai pedig francia és német verseket ültettek át csengő magyar nyelvre. A Szemelvények alapján kissé részletesebben foglalkoztunk Endrődi verseivel, de a szépség, amely belőlük sugárzik, nagyon is lebilincselő hatású volt. A főgimnázium önképzőkörének, evvel együtt Székesfehérvárnak mindenkor büszkesége lesz, hogy Endrődi Sándor költői munkássága nálunk bontogatta szárnyait. A kuruc dalok költője diák korában is a magyar motívumokat dolgozta föl, habár egyéb versei is igen számosak az önképzőkör évkönyveiben. Ha valaki megírja Endrődi Sándor életét, és hatalmas költészetének kialakulását szándékozik fejtegetni, nem nélkülözheti a székesfehérvári önképzőkör jegyzőkönyveit, amelyek a Szemelvényekben közölteken kívül is igen sok Endrődi verset foglalnak magukban. Az 1865/66. tanév alatt ezeket írta Endrődi - akkor még Kupricz Sándor: Bort elembe, Itthon, Temetőben, Szeretnélek, Imre király, A népről, Alkony, Nagy szerelem, Temetésre, Barátaimhoz, Emlékezés szülőföldemre, A szájhősökhöz, Habár, Kórágyamon, Roppant nagy a szomjúságom, Köpönyegemhez, Kandallónál, Az én kedvesemhez, Zsömböry Edéhez. A következő tanévről ez az Endrődi versek jegyzéke: Mi vonja úgy lelkem feléd?; November 14-én 1866; Ne szólj lányka; Te szenvedsz; Szép szemed kisírva gyakran; Tökölyné; Oh, rejtsd el azokat a könnyeket; Hol a pohár?; Borult az éj; Ősszel; Hiába mondod; Engem úgyse; Neked csak nem használ; Szeretlek; Kedvesem mosolya; A szabadban; Románc; A hullámok nyögése; Midőn ő távozni készül; Sóhaj Lengyelhonból. Visszatérve a Szemelvények többi dolgozatára, ott találjuk Zaka Gyulának, R. A. jelű ismeretlennek és Imrék Bélának két-két, Schmidt Józsefnek, Markovich Ottmámák, Vetzel Gyulának, Németh Ignácnak, Kováts Istvánnak és Wekerle Sándornak egy-egy versét. Ez az utóbbi Anakreonból való fordítás, szövege pedig így szól: Ha bort iszom, szívem, lelkem Úgy fellángol, majd eléget, Felhevülve a Múzsáknak Dicsdalokat énekelek.