Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története IV. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

A SZABADSÁGHARC LEVERÉSÉTŐL A KIEGYEZÉSIG - IV. A polgári provizórium 1865-1866

szolgáltatták a legtöbb kolerás beteget, habár a járvány kezdetén szórványosan és minden rendszer nélkül voltak megbetegedések. Legkevesebb (5) volt a kolerások száma a Belvárosban, minek oka az intelligenciának jobb higiénikus körülményeiben kereshető. Dr. Fanta Adolf, városi tiszti főorvos zárójelentése alapján, mely november 2-án kelt, a járványt megszűntnek mondotta ki a hatóság, minthogy október 27. óta új kolerás beteg nem volt. Felemlíti a jelentés, hogy a városban levő katonaság közül 10 egyén betegedett meg, mielőtt a járvány a lakosság között mutatkozott volna, és így a járvány csíráját a katonaságnál kell keresnünk. A megbetegedések száma 187 volt, ami a 20 940 főnyi lakosság 0,89%-ának felel meg, holott az egész ország területén ez 2,1%-ot tett ki. A járvány tehát enyhének mondható városunkban, mert míg a szomszéd községekben százával haltak meg az emberek, addig nálunk az összes halálozás csak 102 volt. A belvárosi plébánia 1866. szeptember 8-án temette az első kolerás halottat, Tóth Mihály napszámost, a Jancsár utca 111. számú házból. Öszszesen 26 kolerás halott volt a plébánia területén, míg az egyéb bajokban elhaltakkal együtt a temetések száma 335-öt tett ki. A felsővárosi plébánia területén szeptember 13-án volt az első kolerahalálozás (Elbert András, 59 éves napszámos). Ezen naptól egészen szeptember 21-ig szünetelt a kolera pusztítása, de ezen időn túl erősen dühöngött. Október 4-ig, amely napon a legtöbb temetés volt, összesen 40 ember halt el kolerában, és október 4-től október 27-ig ismét 22. Október 27- én és nagy időkülönbséggel még november 11-én is található egy-egy halálozás. A felsővárosi plébánia területén 64 kolerást temettek el. A református anyakönyv szerint az első kolerás halott szeptember 28- án Molnár János, 18 éves napszámos -, az összes kolerahalálozás 12 volt. Az evangélikus felekezet ekkor Várpalotához tartozott, mint fiókegyház (csak 1869-ben lett önálló), erről a kolerajárványról felvilágosítást nem nyújhatott. A városi hatóság intézkedéseit a következőkben állapíthatjuk meg: kolerakórházat állítottak föl 40 ággyal, a három rendszeresített városi orvoson kívül még öt koleraorvost alkalmaztak, de működésükre a járvány kis terjedelme miatt nem került sor. Az orvosokat, miként 1855-ben, városnegyedenként osztották be, eltiltották a halottaknak vállon vivését, a városi kis halottaskocsit ingyen engedték a lakosság rendelkezésére. Kimondta végül a tanács ezt is, hogy minden, kolerában elhalt egyén sírgödre a szokottnál mélyebbre ásandó.

13