Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története IV. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)
A SZABADSÁGHARC LEVERÉSÉTŐL A KIEGYEZÉSIG - IV. A polgári provizórium 1865-1866
Hej!, siratják a madarak a lépet Ilyen lép a csalogatás, ígéret. Nem szép szavat, igazságot keresünk, Kuti Márton, a nép fia, követünk! Oszlik a köd a nap fényes arcától, Nem esik az alma messze fájától. Szegény magyar ember fia kell nekünk, Kuti Márton, a nép fia, követünk! Konstatálni kívánjuk végül, hogy Kuti Márton a jobb, a győztes Schwarz Gyula pedig a bal párt híve volt. Az alkotmány értelmében december 5-én alakította meg Szőgyény Marich László, az első közgyűlés alkalmával a képviselő-testületet, amelynek joga csakis a város anyagi érdekeire, nevezetesen a kül és belgazdasági viszonyokra szorítkozott, míg a közjogi és a szorosan vett törvénykezési, közigazgatási kérdések fejtegetése tilos maradt. Nagyon jellemzi polgárainknak az alkotmányhoz és törvényhez való ragaszkodását, hogy a közgyűlésen báró Splényi Henrik indítványa szerint az 1861. évben megválasztott, de később törvényellenesen szétvert bizottság foglalta el helyét újólag, sőt azt is kimondotta a közgyűlés, hogy az esetleg meghaltak helyett nem fog újakat választani, hanem az 1861. év póttagjait ülteti a megüresedett helyekre. 2 Szőgyény Marich László engedni volt kénytelen, egyedül arra figyelmeztetvén az új közgyűlés régi tagjait, hogy az 1861-ben letett esküt tartsák szemük előtt. Az így megalkotott képviselő-testület vezette azután - tíz szakosztály véleménye alapján - a város ügyeit, Haáder Pál elnöklésével, a volt tisztikarból pedig bevonták maguk közé mindazokat, akik 1861-ben hivatalt viseltek, de állásuktól akkor felfüggesztették őket. 3 Ezen az alapon került a képviselők közé Zsömböry Ede, a volt főbíró is, aki - miként láttuk - a hazafias mozgalomnak fejlesztője, a magyar érzésnek lelkes ápolója volt. 1861-től nem vehetett ugyan részt a közügyek intézésében, mert a hatalom tétlenségre kényszeríté, de izzó magyarsága, lángoló hazafisága annál inkább érvényesült. A haza sorsán aggódó lélek Vörösmartytól merített erőt, hitte és remélte azt, hogy „Lesz még egyszer ünnep a világon/' és ennek a gondolatnak hirdetésével egyesíté Székesfehérvár társadalmának magyar erejét. Nem csodálhatjuk tehát, hogy Zsömböry Ede magyar lelke bejárta az egész várost, és a főgimnázium egyik, nagynevű poétája verssel köszönté őt, mint a magyar hitnek és a
