Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története IV. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

A SZABADSÁGHARC LEVERÉSÉTŐL A KIEGYEZÉSIG - II. Az alkotmányos városi közélet helyreállítása 1860-1861

Magyarország 1861. május 8-án kiadott esti lapja gyászkeretben közli olvasóival gróf Teleki László öngyilkosságát. Pompéry János ezt írja többek között: „A lét és nemlét harcát kell küzdenünk, a hálátlanság támadja meg a nemzetet, a vérig zaklatott jogérzet a kétségbeesés vagy a fegyveres önvédelem határáig hajtatik, a megpróbáltatás legnehezebb napjait bocsájtod reám, óh ég!, és az epedve várt vigasztaló sugár helyett egy újabb villám sújt le! Teleki László meghalt! Meghalt a lovagok legnemesbike! Ő, kiben mindaz, mit az arisztokráciáról a történet mint szépet, jót, nemest feljegyzett, mind megvolt, - ki a polgár, az ember minden jó tulajdonát bírta, - a lángoló honfi, a jószívű ember, a jó barát, a lángeszű szónok, a nemzet által szeretett, a külföld által tisztelt s ellenei által rettegett Teleki László meghalt!... Egy nemzet sír koporsójánál!" Székesfehérvárott nagyszabású gyászistentisztelet volt Teleki halálakor, melyet a református templomban tartottak. Itt lángoló hazafiságot hirdető beszédek hangzottak el. Ugyanekkor elhatározta a város, hogy egy hónapon keresztül gyászfátyolt fog hordani a tisztikar, a városháza kapuja fölött pedig ugyancsak egy hónapig leng a fekete lobogó. Amikor a temetés volt, minden üzletet bezártak; nem parancsszóra, hanem néma fájdalomból. Sajátságos összetalálkozása a véletlennek, hogy Teleki László halála napján épp közgyűlést tartott a város, és állást foglalt a törvénytelen adóbehajtás ellen. A jegyzőkönyv szerint kimondotta a közgyűlés, hogy a hatóság egyáltalán nem nyújt segédkezet az adószedéshez, saját adóját sem fizeti meg, az adókönyveket nem adja ki - „intézkedjék maga a korlátlan hatalmú financzbizottmány, mely elég világosan hirdeti a bécsi kormány gyönyörű igazságszeretetét a magyar alkotmány iránt." Természetes, hogy azonnal vége lett a közgyűlésnek, mihelyt a halálhír megérkezett. A székesfehérvári népnek alig volt meg a mindennapi kenyere, ám a hatalom nem ismert irgalmat: adót követelt mindenáron, katonaság útján. Hiába kért a tanács halasztást, hiába kérte az egzekúció beszüntetését,

5 az adóprést egyre szorították. Dicséretet érdemel a városi tanács, mert maga segített a nyomorult nép szenvedésén; saját értékpapírjait tette zálogba, csakhogy az állami Moloch éhességének az adót megadván, a szerencsétlen lakosok jobb sorshoz jussanak. „Hogy e város - így szól a jegyzőkönyv - a már alig elviselhető tehertől megszabaduljon, és mivel a városi pénztár már tett annyi fizetéseket, mennyit lehetett, s mégis ennek dacára az egzekúciót meg nem szüntetik, s így a terhek mindig jobban és jobban szaporodnak,"