Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története IV. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)
FÜGGELÉK - Arcképek
részesült. Betegen, megtörve tért vissza szülővárosába, hol a Szent György Közkórház ápolta reménytelen betegségében. A kórház falai között töltött pár hét a testi szenvedések láncolata volt, melyet a nem csüggedő lélek reménysége vont be zománcával. Folyton merész tervek zsongtak agyában, és mert a rajzoláshoz többé nem volt ereje, angol és olasz nyelvet tanult, életének még utolsó idejében is. Olaszországi képéről, amely a Szépművészeti Múzeum tulajdona, így nyilatkozott a bírálat: „Az egészet valami egységes reálizmus üli meg, a tompa, szinte németalföldiesen barnás tónus, az éles fényhatás mind egy öntudatos művészre vallanak. De talán még jellegzetesebb a kitűnő perspektíva, az alakok helyes távlati beállítása s mindenekfelett az erős pszichológiával jellemzett alakok." Ez a kép a római és velencei tárlaton nagy feltűnést keltett, egyúttal előhírnöke lett volna a fényes dicsőségnek, ha a törékeny szervezet oly hamar össze nem roskad. Guzmics Kálmán fejlődő művészetének értékét, egyéni kvalitásait azon a kiállításon tanulmányozhattuk, amelyet Székesfehérvár műpártolói rendeztek halála után, hogy a jövedelemből sírkövet állítsanak a porló hamvak fölé. A kiállítás 1906-ban volt, Guzmics összes műveit felölelte, keretét pedig festmények, szobrok, porcelán műtárgyak, régi pénzek, érmek, plakettok, ereklyék, régiségek, régi könyvek szolgáltatták. Csak ekkor tűnt ki, hogy mennyi érték található Székesfehérvár gyűjtőinek birtokában, olyan dolgok, melyeket az elzárt társadalmi érintkezés eddig nem is ismert. Szegény Guzmics Kálmánnak kellett fiatalon, sok szép reménnyel sírba szállania, az ő ecsetjének kellett, alighogy kézbe vette, kettétörnie, hogy mindez a sok műkincs, mindez a sok érték együttesen elénk kerüljön. Nagyobb munka számolt be a kiállítás tárgyairól, ezeknek részletes ismertetését azonban mellőznünk kell, hogy annál alaposabb bírálatot adhassunk Guzmics Kálmán müveiről, amelyeknek nagy részét székesfehérvári gyűjtők őrzik. Helyi vonatkozású festmény van Say Viktor birtokában. A magyar szabadságharc vitéz Lenkey huszárjából lett szegény utcaseprőt ünnepi ruhában, megroskadva és meggörnyedt testtel a hadak istene, a sisakos és lábpáncélos ifjú Mars vezeti gyámolító kézzel. Magda bácsi, kit a kép ábrázol, a megszólalásig hű, a felfogás ideális, csupán az a sajátságos, hogy a honvéd vitézségi érem az aggastyán jobb mellét díszíti. Azt gondolom, hogy Guzmics azért festette így a képet, mert jobban szembeötlővé válik a főalaknak honvéd volta. Baloldalon már csak azért sem alkalmazhatta a festő a hősiség jelvényét, mert Magda bácsinak bal kezét fogja a hadak istene, és így a szép élet legszebb dicsősége árnyékba jutott volna. Egy másik festmény a dorbézolókat mutatja sok realisztikus vonással és a magyar faj jellegzetességével. A sötétes, fülledt levegőjű korcsmában fiatal legény mulat egy szál cigány mellett, az idősebb ember részegségtől támolyogva álldogál, egy harmadik pedig az asztal mellett búsul, míg a korcsma tulajdonosa a söntésből nézi vendégeit. Természetesség, való élet tükröződik a Munkácsy hatása alatt készült festményről, amely ez idő szerint Pápay Nándor tulajdona. Ennek a képnek története van, amely Guzmics Kálmán kezdő művészéletével függ össze. Jólelkű protektorának, Zsigray Gyulának adta hálája jeléül, és a
