Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története III. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

A FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC ESEMÉNYEI SZÉKESFEHÉRVÁROTT 1848-1849

Gyulai Gaál Eduárd korábban nem volt fekete-sárga érzelmű, hiszen ott szerepelt abban a 72 tagú küldöttségben is, mely a pozsonyi országgyűlés feliratát vitte 1848 március havában a királyhoz, és amelynek tagjai mind jó hazafiak valának. Azóta azonban majdnem egy év múlt el, és az érzelem nagyon is megváltozott szívében, mert Tolna megye követéből császári biztos lett. Székesfehérvári működésének emlékeihez tartozik, hogy Bottlik Jánost, Boross Mihályt, Simli Józsefet elfogatta és a városi közgyűlési jegyzőkönyv szavai szerint: „méltó sajnálattal vette a tisztelt hazafi urak szenvedését/' Simli és Bottlik rövid ideig tartó pesti fogság után kiszabadultak, és állítólag Fiáth Ferenc, a városunkban elfogott császári biztos lépett közbe érdekükben. Igen érdekesen, sok tanulsággal írja le saját elfogatásának és fogságának történetét Boross Mihály, aki Gaál Eduárd jóvoltából tíz hétig volt a budai József kaszárnya lakója, és ugyancsak Gaál Eduárd bocsátotta őt szabadon, azon föltétel alatt, hogy népies modorban a néphez fog írni az osztrák sereg diadalairól. Boross Mihály színleg megígérte ezt, de természetesen sokkal nagyobb magyar volt, hogysem szavának állott volna. Fogságának eseményeit hasonlóképp olvashatjuk bebörtönzött társának, Barsi József bicskei plébánosnak emlékirataiban. 1849. április 15-én Fiáth Ferencet, Veszprém és Zala megye biztosát küldötte Windischgrätz mihozzánk is, mert Gaál Eduárd Tolnába távozott. Fiáth előzékenyen levélben közölte megbízatását és hangsúlyozta, hogy szigorúan megköveteli intézkedéseinek végrehajtását, azonban egy-két lényegtelen rendeleten kívül más nyomát nem találjuk működésének. Megbízatása különben is rövid ideig, talán két hétig tartott, mert Gaál Eduárd nem szállt ki hajójából Tolna megye földjén, s a vele levő katonaság dacára sem bocsátotta be érdemes szülöttjét a nemes vármegye. Visszatért tehát mihozzánk, ahol tovább folytatta régi szereplését.

13 A városi jegyzőkönyvek szelleme ez időben igen lojális; április 24én például Ribarics Jakab hadnagy, mint a császári hadfogó parancsnoka megvált állásától. A jegyzőkönyv így emlékezik meg róla: „A búcsúzó hadnagy úrnak magán és hivatalos összeköttetésében mindenkor szíves készséget tapasztalván, azt méltányolva s felsőbb rendelet nyomán eltávozását érzékenyen fogadva, kedves emlékét e város részéről ezennel örömmel feljegyzi, s elnökileg vele tudatni rendeli."

14