Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története III. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

A VÁROSI POLGÁROSODÁS ÉVTIZEDEI 1800-1848

őket azon helyről, a melyben napjaikat a köz jó előmozdítására szentelték, idegen határokra kihurcolni s ott koldulni elfedésökre hantokat." Kérik ez okból, hogy a város külön temetőt adjon számukra. A Bel- és a Felsőváros plébánosa, Puretits Ignác és Májer József kiktől a város véleményt kért, hatalmas memorandumban tiltakoztak a megadás ellen, és a többi közt ezt írják: „Szabad királyi városunkban a meghalálozott reformátusokat az 1790/91. esztendőnek előtte is, utána is mindig a katholikus klérus temette és annyi esztendők lefolyta alatt csak egy példát sem mutathatnak a folyamodók arra, hogy nálunk valaha az ő hitvallásuknak egyházi személyei bevett hitvallásuk szertartásai szerint temettek volna. Erre nézve tanácsosnak sem tartjuk, hogy a Tekintetes Tanács a reformátusok e rendbéli kérelmét teljesítse, mivel ha ők nálunk különös temető helyet nyervén, annak következtében az ő szertartásaik szerint temetkeznének, ezt városunknak katolikus hívei úgy mint valameny hallatlan dolgot, hitünk ősi szabadságának sérelme gyanánt tekintenék és a szakadatlan szokásnak természetes, egyszersmind törvényes erejét érezvén, legnagyobb békétlenséggel vennék, ha az ő egyházi és világi elöljáróik a római katolikus hitvallás sérthetlen szabadságának történhető, de nálunk eddig nem hallatott sérelmére megegyezésünkkel utat nyitnának." A két plébános előterjesztésére a tanács ezt a végzést hozta: „Minthogy minden keresztény valláson levő atyafiak a városban a katolikus hívek között és sorában tisztességes temető helyet mindekkoráig leltek és az tőlük a tisztelendő Papságtól beadott ajánlás szerint ezután se fog soha megtagadtatni, minden különös temető helynek a folyamodó református atyafiak részére leendő kimetszése annál is inkább szükségtelen, minthogy az itt megtelepedetteknek száma, a városnak nagyságát tekintvén, igen csekély volna." A temető közös használatáról azután úgy intézkedett a tanács, hogy a katolikus vallás elsőbbségi jogát sérelem ne érje, épp ezért a református temetést csak megtűrtnek akarta tekinteni. Határozata így szól: „A reformátusok halottjaikat tulajdon papjaik által és szokásuk szerint a római katolikusok temetőjébe eltemethetik, és abba emlékjegyeket tehetnek ugyan, de itt tilalmas beszédet mondani szabad nem lészen."

30 A reformátusok ekkor a helytartótanácshoz fordultak, és ennek rendelete alapján hasította ki a város 1825-ben azt a területet, mely ma is temető.

31 A református templom közadakozásból épült, és a jótevők között látjuk gróf Buttler Jánost, aki átutazásakor nagyon is megcsodálta a templom lassú építését; Barkóczy László székesfehérvári püspököt, a városi hatóságot és a lakosság nagy részét.

32