Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története III. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

A VÁROSI POLGÁROSODÁS ÉVTIZEDEI 1800-1848

jából, amelyet városunkban írt. Szilády Áron említi, hogy a könyvnek ez volt a címe: Paulus Baranjai de Meuche, De prodigio filio ad consolationem mestorum ab evangelio Albe fecit ( Mucsi Bárányi Pál, a tékozló fiúról, a szomorúak megvigasztalására írta az evangéliumból Székesfehérvárott.)

26 Ismerem azután azt a jelentést is, amelyben 1543. május 30-án azt írják Ferdinánd királynak, hogy a székesfehérvári prépostság valamelyik kanonokja nyíltan erősítgeti a lutheránusok dolgait a nép előtt.

27 Amikor 1543-ban Székesfehérvárt a török elfoglalta, már igen sok református embernek kellett lennie városunkban. Szerémi György, a szerencsétlen végű II. Lajosnak udvari káplánja említi, hogy az ostrom alkalmával a lakosok egy része a templomból kihordta a szentek szobrait és a bástyafalakra kötözte, mert a régi hit szentjei nem tudtak segíteni az ostromlott városon. Ugyancsak az ő emlékiratában olvashatjuk, hogy Szolimán bevonulása után a papok mind megjelentek a győző előtt, és vezetőjük, Ludovicus scholasticus (Lajos diák) volt, akivel együtt a többiek is már mindnyájan Luther tanait követték.

28 A reformátusok további sorsáról keveset tudunk Székesfehérvárott. Annyi tény, hogy a város elbukása után Ráckevibe költöztek, de hogy mikor, és a török pártfogása alatt milyen viszonyok között vonultak vissza falaink közé, adatok hiányában el nem dönthetjük. Nem tudunk azután róluk a török hódoltság másfélszázados ideje alatt sem, a tizennyolcadik században átélt sorsuk pedig és a sok vallási villongás egybeforr Magyarország általános történetével. Épp ezért mellőzöm ezeket a dolgokat, inkább a templom történetéről tudósítok. A református hitközség 1824-ben alakult meg,

29 de csak tizenhárom esztendő után tudta megépíteni templomát. Részint az anyagi eszközök hiánya, részint pedig az a körülmény volt az ok, hogy a város és a katolicizmus ellenszenvvel nézték az új hitközség megalakulását. Legjellemzőbb ebből a szempontból az a hosszú versengés, mely a református temető ügyében kifejlett. 1824. január 18-án kérvényt nyújtottak be a reformátusok a városhoz. A hosszú instanciának lényeges része a következő: „Mindannyiszor, valamennnyiszer ezen szabad királyi város kebelébe tartozó hitünk sorsai világi életöket befejezték volna, azon szomorú állapotban tapasztaltatván helyzetünk, mely szerint megtagadván a helybeli tisztelendő Clerus halottjainak vallásunk egyházi személyei által a bevett hitbeli szertartásunk szerint temetőbe leendő helyheztetését, sőt némely történt esetekben azoknak a rendes tisztességtétel megadása mellett, vagy a nélkül esendő kivitelét is akadályozván, kénytelenek volnánk