Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története III. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)
A VÁROSI POLGÁROSODÁS ÉVTIZEDEI 1800-1848
bok szereplőit, majd április 29-én ezekkel a sokatmondó szavakkal fejezi be tudósításait: „Kövessen titeket megelégedés, ti, hazám nyelve gyarapodásáért izzadó honfiak!" A város ebben az évben az éjszakai közbiztonságról is gondoskodott némileg, katonákat kért kölcsön, és ezek minden éjjel cirkálták a várost - fejenként 4 krajcár fizetésért. Jellemzi az akkori viszonyokat, hogy a Megyeház előtt Farkas Ferenc nagyprépost állíttatta föl az éjjeli lámpást, és annak rendszeres meggyújtásáról maga gondoskodott. 21 1837-ben templomot avattak városunkban. A református hitfelekezet, amely már előzőleg megalakult és önálló egyházzá fejlődött, sok viszontagság után és közadakozásból megépíté templomát. Mielőtt erről szólanék, fölemlítem azokat a töredékes adatokat, melyeket a reformáció kezdetéről Székesfehérvárra vonatkozólag találtam, egyes történeti könyvek lapjain. Abból az egész világot átható nagy áramlatból, melyet Luther és Calvin indítottak meg a reformációval, Magyarország dunántúli részével együtt Székesfehérvárt is érték a lelkiismereti szabadság hullámai. Az első nyomokat Campeggio pápai követnek 1525. június 18-án Székesfehérvárott kelt jelentésében olvastam, amelyben azt írja, hogy városunkban két papot elfogtak, mert Luther tanait követték. Úgy látszik, több ilyen papja is lehetett Székesfehérvárnak; Oláh Miklós esztergomi érsek 1530-ban levelet írt Krecsmár Lőrinc székesfehérvári préposthoz, és a katolikus hithez való ragaszkodást hathatósan lelkére kötötte minden papnak. A dunántúli reformáció igazi terjesztője Dévai Bíró Mátyás volt, aki Bebek Imréhez, a Szent Miklósról nevezett székesfehérvári prépostság főpapjához nem egy levelet írt, sőt 1535-ben megjelent könyvét is neki ajánlotta. 22 1534-ben már nagyobb arányú lehetett a reformáció terjedése városunkban. Ismerem például Engelhardt könyvéből azt az adatot, hogy a katolikus lakosság az eretnekek üldözését követelte a városi bírótól, ez azonban a kívánságnak ellentmondott. 23 Sőt, van tudomásom egy székesfehérvári fiatalemberről is, aki Wittenbergbe ment tanulni, és nevét így írta az anyakönyvbe: Paulus Sartor ex Albaregali Pannoniœ. 2 * 1543-ban az egyik székesfehérvári papot, mert az úrvacsorát két szín alatt szolgáltatta ki, a katolikus hiten levők tömlöcbe akarták csukatni. 25 Sőt ennek a papnak nevéről is tájékozódhatunk abból a munká-
