Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története III. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

A VÁROSI POLGÁROSODÁS ÉVTIZEDEI 1800-1848

Lépésteket kövesse dicsőség, Vajmi szép a partra való jutás! Mentek? - Be édes az emlékezet, Mely titeket gyakorta visszahoz, S a mely minket köszönetre vezet Fehérvári hazánkfiaihoz! A vármegye és a város színészetének 1819. évi eseményeihez fűződik Kisfaludy Károly drámaírói munkásságának kifejlődése. Darabjai melyek közül némelyik hirtelen készülvén - főleg abban találják nagy sikerüknek okát, hogy tárgyuk, nyelvük nemzeti volt, és igen jó előadásban kerültek színre. A történeti hűség kedvéért konstatálom a Theatromi zsebkönyvetskéből, hogy a Tatárok Magyarországban április 18-án, A kérők október 24-én, az Ilka október 25-én, a Stibor vajda október 26-án, a Pártütők november 23-án gyönyörködtették először Székesfehérvár közönségét. Augusztus 9-, 11- és 12-én a nagy magyar színésznő játszott színpadunkon, miként a theatromi zsebkönyvecske mondja: „Déryné ifiaszszony, a miskolci társaságnak énekes tagja vendégrollékat adott." A híres memoár írónő nagyon találóan írja le Székesfehérvár társadalmi viszonyait, midőn így szól: „Fejérvár nekem oly ridegnek tetszett, nem is volt akkor benne semmi vonzó, a mi kellemessé tette volna az ott lakást. Ha a város egyik oldalára ment az ember kissé üdülni a falak közül, ott nem látott egyebet egy posványos vízároknál. Ha a túlsó felére ment, ott meg örökké peshedő mocsáros tó állotta útját. így bizony mindig otthon kellett ülni." November 22-én a Sapphot adták egy székesfehérvári ember gyönyörű fordításában. Pap Gábor vármegyei alügyész volt a szerencsés átültető, a főszerepet pedig Kantomé adta, akit a magyar tragikák legnagyobb jelensége gyanánt ismer a magyar színészet. Pap Gábor fordítása ma már elkallódott, csak egy-két példány ismeretes. De hogy mennyi költészet nyilatkozott meg általa, és hogy mennyire képes volt az eredeti szöveg szépségét visszaadni, talán legjobban megítélhetjük az első felvonás híres ódájából, amely így hangzik: Fénybe tündöklő hatalom leánya, A szerelmeknek ravasz oktatója! Be ne töltsd szívem keserű, szorító Szívbeli búval!