Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története III. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

A VÁROSI POLGÁROSODÁS ÉVTIZEDEI 1800-1848

a székesfehérvári múzeum tulajdona, a helyi vonatkozás miatt mégis megemlítek egyet s mást. Az utolsó előadáson - miként a zsebkönyvecske említi - „hazánk nemes ifjai, nyelvünk gyámolítói azzal is bebizonyították szíves hajlandóságukat és megelégedésüket, hogy búcsúzó versekkel dicsőítették a Tekintetes Igazgatást, s tisztelték a társaságot." És ez a három vers szeretettel köszönti városunkat. Az első vers egyik része így szól: Ott, a honnan hozzánk tértek, Székes-Fehérváron int Sok jeles hazafi: Jertek, Jertek keblünkbe megint! Hajdan királyok lakhelye, Most Múzsák oskolája. Dicső megye! melynek feje Országunk főbírája. A második vers jellemző sorai ezt mondják: Királyink sírja volt Székes-Fejérvár, Benned Phoenixként hazafik fénylenek, Magyar szív lelkesít, s rád dicsőség vár S feletted most is istenink lengenek! Kevély örömmel kérkedne, bár lenne, Szelíd érzésre int a nemzetiség, S ha szebb lelkedről más is példát venne, Mi szent reménnyel mosolygna az ég! A legtöbb közvetlenséget azonban a harmadik versben találjuk, amelynek teljes szövege így hangzik: Pályátok immár megfutottátok, Ti, a játékszínnek művészei, Dicsőén, mint a Rátok szórt vivátok, S szépen, mint a reggel gyermekei. Játszástokon elnémult az irigység, Itt bú, itt öröm a fénylő futás.