Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története II. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

XI. A 18. század költői Székesfehérvárott

Egyed Antal, hiszen a latin fordítók mintaképe Virág Benedek marad, aki teljesen eggyé vált Horáccal, és ennek szelleme szólott az ő szavával. Teljesen igaz, hogy fordításában a hűség eszméjét egész nagyságában meg tudta őrizni, és az eredetinek egy lényegesebb vonását sem ejtvén el, sem többet, sem kevesebbet nem mondott, mint amit s menynyit az eredetiben talált. Ilyen mestere és példája volt Egyednek, aki lelkiismeretes gonddal készült, magas fokon álló műfordításaival becsülést szerzett saját nevének, hasznot a magyar irodalomnak. A mestert természetesen itt sem érte utol, de a verselés könnyűsége, a gondolatok hú visszaadása, a hibátlan metrum és a nyelv választékos zenéje a tanítványnak is megadta a méltó elismerést. Az Átváltozások 1851-ben jelent meg, és ezzel azután vége is szakadt a költői működésnek. Talán a világosi sötét nap után reánk nehezült szomorú korszak bénítá meg Egyed Antal magyar lantját, és kárhoztatta hallgatásra a klasszikusokból élő fordításokat, vagy talán a hetvenkét esztendő és a plébánosi hivatás kötelmei vonták el őt a múzsáktól. Egyed Antal hosszú éveken keresztül volt Dunaföldvár plébánosa. Mindazok, akik ismerték őt, úgyszintén még életben levő káplánjai, egybehangzóan úgy nyilatkoznak, hogy igen zárkózott, kevés beszédű volt, azonkívül aggkorában hallása is elveszett. Igen jó egyházi szónok hírében állott, és rendesen hazafias, de nem magasan szárnyaló gondolatokat szőtt prédikációiba, amelyekből ritkán hiányzott Ádám és Éva neve. Járkálás közben palatáblára írta gondolatait, és ezekből szőtte öszsze egyházi beszédeit; szeretett rímekben beszélni, és lelkének üdeségével minden iránt melegen érdeklődött. Csendes aggkorában egy ízben verseléshez is fogott, és ez a vers, bár költői értéke semmi sincs, érdekes annyiból, hogy hetvenéves ember enyelgésével mond születésnapra köszöntőt. Az eredeti kézirat Pécsett Kopácsek Józsefné birtokában van, én Vass Bertalan nagyváradi főigazgató útján ismerem másolatát. A természet rendje szerint is roskatag szervezet Egyed Antalnál kiállotta a nyolcvanhárom év pusztítását, hogy azután orgyilkos kéznek legyen szánandó áldozata. 1862. augusztus 22-én rablók törtek a dunaföldvári plébániára, és a jobb sorsra érdemes öregembert baltával, botokkal olyan súlyosan bántalmazták, hogy szenvedett sérülései következtében négy nap múlva meghalt. A tragédiáról a dunaföldvári szentferencrendiek diáriumában találtam pár soros latin följegyzést, amelynek magyar nyelvű fordítása így szól: „Augusztus 22-én éjfél után fél egy órakor néhány gonosz lelkű ember az alsó lakásnak vasrácsát kivéve, a plébániaépületbe behatolt, és a cselédség szobájában a nagyságos úrnak