Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története II. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)
XI. A 18. század költői Székesfehérvárott
nek történetét a teljes szöveggel együtt Madarász Flóris közli Verseghy és Pyrker című tanulmányában. A Veszprémbe meghalni tért Ányos Pál két nappal örök elalvása előtt magához hívatta Pyrker Lászlót, és az Officium Rákóczianum egy példányával ajándékozta meg őt, az imakönyv első lapjára pedig sajátkezűleg ezt a verset írta, reszkető vonásokkal: Bármely csekély légyen ezen adományom, Emlékezz meg rólam, kedves tanítványom!, S mivel erkölcsidet mindétig szerettem, Egy két szent sóhajtást tégy - kérlek - érettem! De leginkább akkor, mikor már nem leszek, S a halandóságnak karjain enyészek. Több haszna lesz ennek, mintha könnyet sírnál, Vagy koporsóm fölé néma szókat írnál! Néhai jóakaród és tanítód Ányos Pál A hálás lelkű tanítvány a költőtanár szeretetének adományáról ezt írta naplójában: „Ezen sorokat, mint ágyban fekvő és már halálhoz közel álló beteg írja az Officium Rákóczianumba. Ezt ugyan nemsokára eltulajdonították tőlem, azonban, bár 36 év múlt el azóta, kezének minden vonása híven megmaradt emlékezetemben." Veszprémből világított Székesfehérvár felé utoljára a haldokló költő szellemének fényessége. Még egyszer fellobbant, még egyszer megnyilatkozott tanítványa és azáltal Székesfehérvár iránt érzett szeretetének egész mélysége - azután örökre kialudt. És mivel Ányos Pál szíve úgyszólván az utolsó dobbanásig Székesfehérvárhoz vonzódott, költészetének felénk repült utolsó szárnyalásáért legyünk kegyelettel emléke iránt; keressük föl majdnem 130 év után a fiatalon elhalt nagy költő porait Veszprém városában, gyűjtsük össze a halálára és nyugvóhelyére vonatkozó töredékes adatokat. A veszprémi plébánia anyakönyvében a következő, latinból magyarra fordított bejegyzés olvasható: „1784. szeptember 6. Tisztelendő Ányos Pál Első Remete Szent Pál székesfehérvári rendházából betegségének gyógyítása végett ide hozatván, eltemettetett a Ferencrendi atyák kriptájában életének 27. évében." A szerzetes ház, melynek falai között piheni síri álmát a fájdalom kesergő szavú dalnoka, később a templomnak a zárdaudvar felől eső falába kőlapot illesztett, s ezen a következő felírás olvasható:
