Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története II. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

I. Küzdelem Székesfehérvár város régi jogaiért 1688-1703

Meg kell említenem azt is, hogy városunk első bírája a szintén német származású Theiss Keresztély volt, a katonai parancsnokság tisztségét pedig 1688-ban Areyzaga viselte. 1688-ban Müller Ferenc udvari káplán volt a prépost, a Szent Miklós egyház főpapja pedig Zenarolla János György. 1690. év augusztusában jöttek be a ferencrendi szerzet tagjai, hogy elpusztított helyükön újra fölvegyék a hitélet irányítását. Lipót adományozó levele igen fontos, mert megtudjuk belőle, hogy kik voltak ekkor Székesfehérvár tanácsában. A ferencrendiek mai kolostora és temploma helyén Lipót három házat ajándékozott a barátoknak. Az egyik ház rác szűcsé, a másik német fazekasé, a harmadik magyar csizmadiáé volt, és ezen három ház tulajdonába 1690. augusztus 7-én iktatták be az újonnan megtelepült szerzeteseket. Az oklevél szerint Peyerl Lőrinc a városbíró tisztét töltötte be, Hannold Honor János, Theiss Keresztély és Töttösy László voltak a szenátorok. Az oklevél a jelenlevők közül megemlíti még Reichinger Zakariás és Landonics György jezsuitákat, Flór Kristóf helyettes várparancsnokot, Ebersnan Herkules hadnagyot, Wiederauf János fegyvertári parancsnokot és Huss Henrik élelmezési tisztet. A pálosok szintén megtelepedtek városunkban, illetőleg visszajöttek oda, honnan a török egykor elűzte őket. Horváth Bernát és Nádasdy László vezették a visszatelepülő pálosokat, azonban, mert kedvező helyet nem szerezhettek, csakhamar eltávoztak városunkból. A felszabadulás után, miként említettük, Székesfehérvár lakossága katonákból, cseh, német és morva iparosokból alakult. Ezekhez csatlakoztak a rácok. Ez a heterogén elemű lakosság - melynek elöljárói, bírái is leginkább idegenek - az osztrák uralom alatt jól érezte magát. 1693-ban találjuk az első lépést, melyet Székesfehérvár hatósága tett régi szabadságának visszaszerzése érdekében. Lipót azonban nem teljesíté a jogos kívánságot, csupán átírta Székesfehérvárnak néhány régi oklevelét, amelyek közül egyik I. Ferdinándnak 1541-ben kelt szabadalma volt, ámbár Lipót a hitelesítő záradék végén nagy hangon említi, hogy „híveinket jogaikban megtartani, őket győztes fegyvereink által a török zsarnok járma alól kiragadva, régi szabadságba visszaállítva, ősi jogaikban s kiváltságaikban ezután is megerősíteni akarjuk." 1696-ban Esterházy Pál nádor lépett közbe és a pozsonyi bizottság határozatából fölirattal fordult a királyhoz, hogy „Buda, Pest, Székesfehérvár, Esztergom a szabad királyi városok közé vétessenek, megújítván a többi szabad királyi városhoz hasonló kiváltságukat." De ez a fölírás egyelőre falra hányt borsó volt, Lipót rövidesen megadta a választ és ezt